Mysty Kata
Éber álmától fél...
Pusztából repült ki egy nehéz sas madár,
vakká tette úgy megsebezte itt a fény.
Tüzes gömb már , tüzet nyelő e földi lét,
könyörög, vizet kérve szomjas holnapért.
Pokol árnya gyermeteg rávetül, s terül.
Nem menekül, lakat alatt békéje vár,
Félénk fogoly, szívében épen él a vágy.
Zsarnokká lett, mentő társakat aláz.
Halált fiadzik már a hűséggel szülő!
Remete a lélekbe zárt mély fájdalom.
Kínjával koronázza, meg nem nyugtatja,
éber álmától fél suttogó csöndes éj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése