József Attila a példakép

 Vészi Endre
 (1916-1987)


MEGINT CSAK JÓZSEF ATTILÁRÓL

Miért tegezzem én magát?
     hisz életében sem tegeztem,
pedig maga az oxigén,
     rézfonalakból sodort isten,
aki beszélni tanított,
     nem számolva, hogy széndioxid
és tömény kizsákmányolás
     halottai között forogsz itt,
te kemény, sovány csillagom,
     ki szavaidat nekünk adtad,
te kemény, sovány csillagunk,
     apánk, anyánk és kishugunk vagy,
te értünk voltál sínre fekvő,
     a kis öngyilkos Magyarország,
nyelvünkre adtad szép igénket,
     a legkeserűbb, szörnyű ostyát,
a legkeserűbb örökséget,
     hogy kitartsunk az igaz mellett,
hogy követeljünk annyiunknak
     kenyeret, lakást és szerelmet,
te konok rögeszménk, te számok
     nem-összegzett végtelenje,
te külváros, kit pernye bombáz,
     te napos terek tiszta rendje!
soványan sietsz a Ligetbe,
     halomba gyűlik az idő,
s mint verseidben, gömbölyű
     hasát nézi a kicsi nő,
s az égen ragyog ádámcsutkád,
     s a csöndben ég komoly szavad;
kibírtad volna hatvan éved
     ha nem vág ketté a vonat?
1965

 

Előzetes a Költészet napjára.

Még ma is sírnak a sinek
ha átcsörömpöl rajtuk a vonat
s a fájó zaj a néma tájra
zörgő bilincseket rak.
De átbukik a szó a sikoltó sineken
a vérző alkony lázrózsát terem.
A költő ül egy felhőszélen
vállán a halhatatlanság palástja ragyog
s harminckét éve minden bánatával
nézi a tovafutó vonatot
míg verseit hallgatják sápadt angyalok.

2011. április 3.

zsuzsahorváth