Vörösmarty Mihály (1800-1855)
Egy rövid nap tüneménye létünk,
Elmulik, míg örömet cseréltünk.
Éljük át e kort egy pillanatban,
Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan. (Virág És Pillangó )
Pusztanyéken (Kápolnásnyék) született 1800. december 1-jén.
A költő- Életrajz 1.
A költő- Életrajz 1.
Apja, Vörösmarty Mihály gazdatiszt, majd bérlő, anyja Csáty Anna.1811-től a székesfehérvári cisztercieknél, 1816-tó1 a pesti piaristáknál tanult; 1817-től a pesti egyetem hallgatója, 1824-ben ügyvédi vizsgát tett.
1817-ben apja meghalt, a család nehéz anyagi helyzete miatt Vörösmarty 1818-tól Perczel Sándor három fiát (köztük Móricot) nevelte Pesten, 1820-tó1 a család börzsönyi birtokán (Bonyhád mellett), 1823 őszétől újra Pesten. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába).
1822-23-ban Görbőn (Tolna megye) volt jurátus; hatottak rá a megyei ellenállási mozgalmak.
Már fehérvári diák korában verselt, pesti tanulmányai idején latin költők mellett Baróti Szabó Dávid, Rájnis József, Virág Benedek írásai kerültek a kezébe; ez utóbbival személyesen is megismerkedett. Diákkori verseiben családi, iskolai és baráti kapcsolatairól írt a deákos klasszicizmus stílusában, majd fő témája az Etelka iránti szerelem és a hazafias érzés (Helvilához, Csaba szerelme, Szigetvár) volt.
Ábránd
Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.
Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.
Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.
Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.
Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.
Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.
Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!
Szerelmet érintő témájú művei
Vörösmarty Mihály : Szép Ilonka (részlet)
"A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében..............................
Vörösmarty költeményéből először csak két sor készült el:„Hervadása liliomhullás volt / Ártatlanság képe s bánaté.”Ebből a két sorból kerekedett ki Mátyás és Szép Ilonka története.
.............................................
És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.
A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása liliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.
Forrás: http://www.mozaweb.hu/Lecke-Magyar_nyelv_es_irodalom-Sokszinu_irodalom_6-Vorosmarty_Mihaly_Szep_Ilonka-107592
Csongor és Tünde (1830).
Árgirus nevű királyfiról és egy tündér
szűzleányról szól.Csongor és Tünde méltán
tekinthető az élet értelmét, célját kutató nagy
filozofikus műnek, ahol a drámában az alakok és a történet
az ember belső világára, belső konfliktusaira vonatkozik. A
mű középpontjában Csongor jellemének
és szerepének sajátossága,
boldogságkeresése áll. Nagy hatással volt rá Shakespeare
Szentivánéji álom című mesejátéka.
Tünde, az égi szépség,
a metafizikai világ, a boldogság keresése. Ez messze van,
elérhetetlenül messze. A boldogság nem érhető el, de aki nem
keresi, az értéktelen életet él, aki pedig keresi, az
csalódott lesz, mivel itt ebben a világban
nem található.
A költő hitet tesz: egyetlen boldogító érzés a szerelem
boldogsága.
" Etelkát olyannak láttam, amilyennek a költő láthatta, egy táj, egy életkor, egy nagyfényű alkotótehetség testet-öltött álmának, akivel a nevelő egy helyen él, étkezik, sétál, akibe halálosan szerelmes, talán éppen amiatt, mert érzi, nem elérhető, de megadja neki a tehetetlenség és a szomjan maradt vágy alkotásra serkentő, sarkalló keserűségét. Adél művelt, okos, felel a hívásnak, addig a határig felel, amelyen Szendrey Júlia átlép, Adélt az utolsó pillanatban megállítják a Perczel világ törvényei. Okos, józan lány, Eglantine nyilván segítene neki megszökni, de Adélnak csak a külseje romantikus, életnézete már az apjáé. Nem lesz a költő felesége, s bár, mint tudjuk a fivéreitől, holtáig kísérti Vörösmarty emléke, hátralép előle, hisz tudni a meséből. Tündérország kisasszonyának a földön haját metszik, kertjét kifosztják, nincs valódi kerete, létformája, ezüst és gyöngy-alkotta almákon nem él meg, csak Üdvlakon halhatatlan. Az ő polgári Üdvlakja Szabadka környékén lesz, a báró oldalán, más kérdés, mivé lesz uradalma a rác betörés idején. De bármilyen volt, bármit tett, vagy megtagadott, Adél révén megszületett a mesebeli királylány, Tünde, a tündér, az álmok kisasszonya. A börzsönyi lány több is, kevesebb is Lauránál. Laura ugyanígy jellemezhető, több is, kevesebb is Adélnál. " /Szabó Magda: Utam Vörösmartyhoz /
A költő -Életrajz folyt 2.
Megismerte Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel és Szemere Pál költészetét, Kisfaludy Károly korai drámáit. Börzsönyben irodalomkedvelő papok, Egyed Antal, Klivényi Jakab és Teslér László révén, meg Perczel Sándor könyvtárából megismerkedett Homérosz Iliászával, Tasso Megszabadított Jeruzsálemével, Shakespeare drámáinak német fordításával, Zrínyi, Mikes és Kazinczy műveivel.1822-ben négyénekes eposzt írt (A hűség diadalma), 1823-tó1 honfoglalási eposzán, a Zalán futásán dolgozott (megjelent 1825).1824-ben kapcsolatba került Szemere Pállal, Toldy Ferenccel, Stettner Györggyel, Fábián Gáborral, Deák Ferenccel. Az Aurora munkatársa, Kisfaludy Károly körének tagja lett. Nevelői állásának megszűnte után (1826. augusztus) válságos anyagi helyzetbe került, de a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőjeként (1828-32) megélhetést talált.1830-ban a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává választották, ez megszilárdította anyagi helyzetét.1834-ben a Várszínházban előadták Kincskeresők (1832) és Vérnász (1833) című drámáját. Az utóbbiért és műveinek gyűjteményes kiadásáért akadémiai jutalmat kapott.
A SZERELEMHEZ (részlet)
Még egyszer, szerelem!
Érezzem lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat.
Add vissza búmnak, ah,
Lyánykám hajfodrait,
Csábító két szemét,
Mosolygó ajkait.
Hagyj andalogni még
A rózsás arcokon,
A tőlem elragadt
Oly égi bájakon;
.............................
A költő-Életrajz 3. folyt.
1837-ben a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színházat Árpád ébredése című darabjával nyitották; további színműveit is itt adták elő. Színikritikákat és drámaelméletet is írt (Elméleti töredékek). Mint bíráló és nyelvész tevékenykedett a Magyar Tudós Társaságban és a Kisfaludy Társaságban (helyesírási szabályzat, szótár, nyelvtan).
1837-1843 között az Athenaeum szerkesztője volt Bajzával és Toldyval.
Szerepet vállalt a politikai küzdelmekben is, kapcsolatban állt Széchenyivel, Kossuthtal, Wesselényivel. Széchenyi híve, de a Kelet népe vitájában Kossuth mellé állt. 1840-ben négy kötetben adta ki Újabb munkáit.
**********************
A MÚZSA
Vörörsmarty már betöltötte negyvenedik évét, midőn Csajághy Laurával megismerkedett. Nem volt fiatal, de a szív és vágya a boldogságra ifjabb marad az emberben, mint bármi. Első szerencsétlen szerelme óvakodóvá és zárkózottá tette.Tudta tapasztalásból, hova viszi az embert az ábránd, a szenvedély, ha első csírájában el nem folytja. Kedvezőtlen anyagi körülményei visszariasztották a házasságnak még gondolatától is.
Lemondott róla, de a lemondás kérge alatt e gyöngéd és nemes szív föl-földobogott a boldogság néhány napjáért, mielőtt az élet elhanyatlanék. A szerelemből és a családéletből mintegy kitagadva, a barátságnak és a hazának áldozta kedélye minden kincsét, de ez a hű ragaszkodás, melylyel néhány kitűnő férfiú csüngött rajta, a dicsőség, mely homlokát övezte, ki nem pótolta egy szerető női szív hiányát.
Késő vágy (1839)
.........................
...........................
Hiába, hasztalan!
Ifjúság és remény örökre veszve van
Az évek tengerén:
Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
S szeretni tilt az ész
Letünt remény után.
(2. vsz.
Életrajzi hátterében az a bizonytalanság munkál, mely többnyire jelen van a többi Laura-versben is: vajon a korkülönbség nem akadályozza-e meg két ember közös boldogságát. A rendkívül erőteljes zenei hatású, jambikus lejtésű dalforma elégikus üzenetet közvetít.
Ebben a lelki állapotban szeretett bele a véletlenül felbukkanó Laurába. Érzelmeit - amelyek intenzitása őt magát is meglepte - először Bajza Józsefnek vallotta be, s őt kérte meg, hogy mondja el a lánynak. Bajza, aki úgy érezte, az új szerelem megmentheti barátját a búskomorságtól, vállalkozott a közvetítésre. Laura művelt, irodalommal fertőzött családból jött, s imponált is neki, hogy a Zalán futása költője a lábai előtt hever, és verseket ír hozzá, de egyáltalán nem volt szerelmes a középkorú férfiba. Vörösmarty kitartóan és teljes intenzitással udvarolt, s a társaság nőtagjai is igyekeztek meggyőzni a lányt, hogy kötelessége a költőt megmenteni. Legjobb barátnője, Vachott Sándorné így győzködte: „Ó, Lórikám, áldani fog, ki érezni képes, ha Vörösmartyt boldogítani fogod, még ha saját boldogságod áldozod is fel.” A heroizáló Vörösmarty-életrajzok egy lovagi szerelem kibontakozásaként írták le a két évig zajló ostromot, pedig csak Laura önvédelméről volt szó.
1841-ben megismerkedett a 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurával, 1843-ban feleségül vette.
Laura élete 1.
Csajághi Csajághy János, Komárom vármegyei birtokos és feleségének, Takó Zsuzsannának leánya. Szüleinek házasságából 3 fiú (Antal, Sándor, László) és 4 lány (Erzsébet, Júlia, Johanna és Laura) gyermek született.[1] Júlia testvére Bajza József költő felesége lett.
Vörösmarty és későbbi hitvese 1841-ben ismerkedtek meg, mikor Laura nővéréhez, Bajzánéhoz érkezett Pestre látogatóba. Bajza és Vörösmarty abban az időben egy házban lakott és Vörösmarty gyakran étkezett náluk. Csajághy Laura egy ilyen étkezés idején érkezett meg. Vörösmarty a fiatal vendég előtt nem tartotta öltözetét megfelelőnek, ezért hazament és fekete atillát öltött. Az ifjú Laura nagyon restellte, hogy kellemetlenséget okozott a neves költőnek. Ez és Vörösmarty korábbi szerelmi csalódása is hozzájárult, hogy csak 1842-ben jutott Laura tudtára, hogy Vörösmarty számára nem közömbös. Vörösmarty Bajzának mondta el mit érez a lány iránt, tőle tudta meg Laura, de nem válaszolt Vörösmarty érzéseire semmit. Ennek köszönhetően írta meg Vörösmarty 1843-ban a Merengőhöz című versét. Ezenkívül Laurához íródott A szomjú, Laurához és az Ábránd.
Laura-Életrajz 2.
Gyermekei
Vörösmarty végül Pesten, 1843. május 9-én vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb Laurát. Házasságuk 12 évig tartott, 5 gyermekük született, közülük ketten, Irma és Mihály fiatalon meghaltak,[2] másik három gyermekük:- Béla (1844–1904), igazságügyi államtitkár, a Kúria másodelnöke
- Ilona (1846–1910), aki 1867. szeptember 16-án feleségül megy Széll Kálmánhoz, a későbbi pénzügyminiszterhez, későbbi miniszterelnökhöz
- Erzsébet, aki hosszan tartó betegség után 1879. július 21-én hunyt el élete 31. évében[3]
http://hu.wikipedia.org/wiki/Csaj%C3%A1ghy_Laura
LÁNYKÉRÉS
A sok hiábavaló próbálkozás után, 1843 elején Vörösmarty megírta a magyar irodalom legfurcsább leánykérő versét. „A merengőhöz” sokáig kötelező iskolai memoriter volt, valódi jelentésébe mégis kevesen gondolnak bele. A romantikus költő, aki eddig a percig az álmok és ábrándok egyedül üdvözítő voltát hirdette, most leírja a leginkább kispolgári bölcsességet, ami fiatal lánynak mondható: „ábrándozás az élet megrontója”. Talán nem véletlen, hogy nem irodalomtudósok, hanem Szabó Magda vette észre, hogy ez a vers nem a fiatal lányt, hanem az öregedő, álmaival leszámoló férfit szólítja meg. Akárhogy is történt, végül ez a költő által személyesen kézbesített a vers volt az, aminek hatására Laura végül igent mondott. Vörösmarty márciusban már menyasszonyához címzi levelét: „Édes Lórikám, kedves kis barátném, szeretőm, kedvesem, te menyasszonyom vagy, kire eddig nem ismert örömmel s most már mondhatom, megnyugvással gondolok. (...) Te vagy az, kedves, kire életemben számot tartottam, kinek barátságára – mondhatom-e: szerelmére? – büszke vagyok; sőt ennél több, én boldog vagyok ezen hitemben. (…) Boldog vagy-e te is, kedvesem? Megnyugszol-e sorsodban, melyet választottál? Szép kis leánykám! sokat búsítottalak, míg hozzám tudtál szokni; de most már ismersz, s nincs okod aggódni. Szeretni foglak, kedves, mint lelkemet.”
Videó
A Merengőhöz
Laurának
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerűlhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.
1843
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerűlhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.
1843
Keserű pohár (1843.):(RÉSZLET)
Vörösmarty a romantikától újra népszerűvé váló bordal műfaját filozofikussá tágítja. Sorra veszi a föloldhatatlan ellentéteket, s az életet, mint a megcsalattatás színterét mutatja be, ahol minden törekvés, nemes érzelem önmaga ellentétébe csap át. A költő nem meri végigvinni a hiábavalóság gondolatát, az utolsó versszakban – a negyvenes évek nagy költeményeihez hasonlóan – a reménytelenségen felülemelkedő küzdést állítja elénk. (A vers Erkel: Bánk bán című operájának betétjeként vált ismertté.)
Ha férfi lelkedet
Egy hölgyre föltevéd,
S az üdvösségedet
Könnyelműn tépi szét;
Hazug szemében hord mosolyt
És átkozott könyűt,
S míg az szivedbe vágyat olt,
Ez égő sebet üt;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
..........................................
LAURÁHOZ
Nagy szálka vagy szememben, kisleány!
Nem látok, bár szememben nincs hiány;
Nem láthatom miattad a napot;
Hajh az nekem már rég lenyúgodott.
Nem láthatom miattad a tavaszt,
Elégeté hő szenvedélyem azt;
Nem láthatok sem földet, sem eget,
Csak tégedet, csak bűvös képedet.
És kérdezem, a nap rajzolt-e le,
Hogy a világ képeddel oly tele?
Ez jár velem, ez kísér mindenütt,
Mint üldöző mindenhol rajtam üt.
Nem látok mást, mint holló hajadat,
Hamis szemed és kedves arcodat.
Szeretlek-e, vagy tán őrült vagyok?
Tudná az ég, nem szabadúlhatok.
Hozzád vagyon láncolva szellemem,
S e szellemlánc legfájóbb szerelem;
Hozzád van az teremtve mint az ág,
Letörve már, és mégsem holt virág.
Eltépjem-e a kínos láncokat?
Megélhet-e az ág, ha leszakadt?
Sorsom te vagy, egy szód, lehelleted,
S élek halok, amint te végezed.
1843
A költő-Életrajz 4.
1842-től a Nemzeti Kör elnöke, e minőségében a kezdő Petőfit támogatta. 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke.
1848. március 15-ét Szabad sajtó című versével üdvözölte; az első népképviseleti országgyűlés tagja lett. A szabadságharcot költeménnyel (Harci dal) és cikkekkel szolgálta. A kormányt elkísérte Debrecenbe, Szegedre és Aradra, a detronizáció után a kegyelmi szék bírája.
Világos után bujdosott, majd jelentkezett a hatóságnál; egy jóindulatú hivatalnok közbelépésére fölmentették.
1850-től családjával Csepen, Baracskán és Nyéken élt, földbérlőként, anyagi gondok közt, betegeskedve, lelkileg összetörve. 1855 őszén Pesten hiába keresett gyógyulást.
1855. november 19-én halt meg Pesten.
Temetése országos gyászünnep és tiltakozás volt az önkényuralom ellen. Özvegyének és árváinak helyzetén a Deák Ferenc indította országos gyűjtés segített.
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=vLVisfN57kc
