Múzsák és szerelmek : Tóth Árpád

Itt volt hát? -- ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...

 

Az Esti sugárkoszorú (1923) a Nyugat első nemzedéke által újra népszerűvé tett hitvesi költészet szép példája. A panteisztikus látomás és az érzés egyszerűsége közti ellentét adja a vers feszültségét. „Ez a nagy líra: földről emelve, égre villantva, földre zuhanva, perc és örökkévalóság között kimondani a legtöbbet, amit ember embernek mondhat, a legegyszerűbbet, amit férfiember asszonyembernek mondhat: jó élni, mert szeretlek. Ezt zengik ki a nyolcsoros, telt, nagy strófák, ez zeng a zárt verslejtésben, ezt csendítik meg a telt, dús rímek.” (Bóka László)

Élete

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Vár, 1928. november 7.) költő, műfordító.

1886. április 14-én született Aradon. Édesapja Tóth András szobrász volt, édesanyja Molnár Eszter, egy aradi ács-segéd leánya. A gyermek Tóth Árpád eleinte a rajzolásban mutatott tehetséget.1889-ben a család Debrecenbe költözött. Gyermekkorát itt töltötte. Nem fejezte be tanulmányait, újságíró lett. Betegeskedő és visszahúzódó volt egész életében.

1905-1909 között a budapesti egyetemen magyar–francia szakos bölcsész. 1908-tól a Nyugat munkatársa, mely közölte a verseit. Súlyos anyagi gondokkal küszködött, melynek eredményeként 1909-ben abbahagyta tanulmányait. Visszaköltözött Debrecenbe, s októbertől a Debreceni Független Újság színkritikusa lett. 1911-ben a Debreceni Nagy Újság munkatársa. 1913-ban ismét anyagi nehézségei voltak, Budapestre ment, ahol házitanítói állást vállalt. 1915-1916-ban többször felkereste a tátrai hegyvidéket, tüdőbaját gyógyítani.

1917-től Hatvany Lajos újságának, az Esztendőnek volt segédszerkesztője. Feleségül vette Lichtmann Annát. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkárává választották. 1920-ban született lánya, Eszter aki 2001-ben hyunyt el. 1921-ben az Est munkatársa lett.

1928. november 7-én, mindössze 42 évesen hunyt el Budapesten. Korai halálát tüdőbetegsége okozta. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Búcsúztatóján Babits Mihály tartott beszédet.


Szerelmi lírája

A lelkem fáj... Isten ne adja...
Jaj volna, hogyha most találna rám.
Bár volna jó, egyszerü fajta,
Egy senki, egy nyugodt leány.
Bár senki volna... ha enyém volna...
Oly beteg hő tüzel szemembe...
Itt hagyna, jaj... vagy ő is bús
Valaki lenne... 
(A LELKEM FÁJ...)

Korai költészetének reprezentatív darabja a Meddő órán. Az elégikus dalforma hatásos módon közvetíti a szecesszió emberképének egyik vonását, a személyiség izoláltságát, magára maradottságát.

Meddő órán


Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Szerelmi líra: Tóth Árpádnak egy múzsája volt, menyasszonya, későbbi felesége, hozzá írta szerelmes verseit.
Meddő órán: ez egy lírai önarckép, aprólékos műgonddal alkotta meg ezt a miniatűr remeket, egy elsuhanó pillanat jelenik meg a versben. A költő szomorú életének pillanatát ragadja meg a vers. Impresszionista módszerekkel jellemzi önmagát, életének reménytelenségét. Alapélménye a magány, szegényes környezet, önirónia, ezt teljessé teszi, hogy két melléknévvel jellemzi magát „Vézna, szánalmas…” Nagy szerepe van a rövid soroknak a hangulatkeltésben, a tompa rímek, a sok m hang, az a o á hangok az m hanggal párosulva szomorú hangot adnak a versnek. Impresszionista pillanatkép a vers, hangulatot ad vissza.

 Tóth Árpád: Lélektől lélekig

.................................................. 
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szívek!
A Szíriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó jaj barátság, és jaj szerelem!
Ó jaj az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant jeges űr lakik.

Lélektől lélekig: továbblépés a Meddő órához képest, itt már nem önmagáról beszél, kiszélesítette a képet, és általában az emberi magányról szól, elégia ez a vers, a magányról, az elidegenedésről, az emberek társtalanságáról szól.

1. versszak: ez egy élethelyzet, áll az ablak mellett, ez a lírai helyzet.

6. versszak a második része a versnek, a költő megpróbálja megfogalmazni a csillagok üzenetét.

Az 5. versszaktól kezdve megszaporodnak a kérdőjelek (töprengést fejez ki) és a felkiáltó jelek.

7.versszak fontos következtetés, a felkiáltó jelek mellett új kulcsszó a jaj, ezek kifejezik a költő mélységes fájdalmát. A zaklatott lelkiállapotot kérdő és felkiáltó mondatok fejezik ki, a fájdalmat kifejező ó indulatszó. A verset lezáró felkiáltó mondat a költő teljes reménytelenségét fogalmazza meg. Próbálunk kapcsolatot teremteni, de nem sikerül. 

 Tóth Árpádnak egy múzsája volt, menyasszonya,

  későbbi felesége, hozzá írta szerelmes verseit.

Rímes, furcsa játék: menyasszonyához írta, nagyon szép szerelmi vallomás....

TÓTH ÁRPÁD: RÍMES, FURCSA JÁTÉ

Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Oh, zokog, bár negédes -
Fogadd szivedbe édes!

Mert csupa szívbevert seb
Vérszínezi e verset
Mint halvány őszirózsa
Szirmát az őszi rozsda.

De lásd, egyebem nincsen,
Se birtokom, se kincsem,
Nem adhatok tenéked
Csak ily borús zenéket...

....................................../részlet/

                            Tóth Árpád*
  menyasszonyának, Lichtmann Annának (9.)**

1913. január 21.

Drága kis bogárkám, aki a szívembe másztál, nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket,* amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy, és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón. Itt borzasztóan esett az eső egész nap, nem is mentem sehova,........................................Tegnap elmentem az Apolló moziba, de persze későre érkeztem, és csak dirib-darab műsort láttam. ........................ A redakcióban Cölike kérdezett rád. Mondtam, hogy szalma vagyok, s hogy te Szegeden vagy. Fölényesen mosolygott, és látszott rajta, hogy azt hiszi, hogy te nem szeretsz. Pedig ugy-e, hogy szeretsz?

Ma délután elmentem a kávéházba. Nem mentem volna, de kedden kapom a francia mellékletet, és azért mentem be. A fekete pincér, mikor három után vettem a nagykabátom, azt mondta, hogy: hova siet, Tóth úr, a kis barna még nem jön. Megmondtam neki, és majdnem elpityeredtem, míg mondtam, hogy Szegedre utaztál egy pár napra. Egy pár nap nem sok – gondolhatta a fekete pincér, de ő marha, mert nem tudhatja, hogy az a pár nap igenis sok, egy egész örökkévalóság.

Várom a leveled. A mamának mondtam, hogy a leveledet ő tegye el, ha hozza a postás, és adja azonnal ide. Most már csak a levélnek kell jönnie! Ugye jön? – L.-nét csókolom, neked, drága, millió csók. Szorgalmasan tanulok:

http://mek.niif.hu/04900/04945/html/index.htm

                                      

 Esti sugárkoszorú c. verset (ekkor már felségül vette a mennyasszonyát), az ifjú férj ajándéka feleségének:

 A 8 soros strófák egy hatalmas versmondatból állnak, ezek a hosszú versmondatok fejezik ki a költő érzelmi töltését; keresztrímek. Érdekes a magánhangzók tudatos arányának meghatározása. Az alliterációk fontos zenei elemei a versnek, jelzők, jelzőbokrok és mellettük szinesztézia és melléknevek jellemzik a verset, ez is impresszionista vers.

 .............................................

 Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Megjelenik az asszony alakja, vagy ahogy a költő látta:„finom, halk sugárkoszorú”.

2. v. sz.: a látvány látomássá válását örökíti meg. Egy bibliai metafora fejezi ki a kötő elragadtatását. Ezt a látványt kérdő mondatban vezeti le, itt a kérdő mondat a feszültséget fokozza.

3. v. sz.: Nagy szerephez jutnak az írásjelek, jelképezi az ünnepélyes csendet, azután következik a valóság „A földi érzés: mennyire szeretlek!”.

Tóth Árpád*
  feleségének, Lichtmann Annának (59.)**

Novy Smokovec – Újtátrafüred, 1925. november 9.

Drága kis. Szívem, nevetnem kellett naivságodon, hogy kérdezheted, kell-e itt november végén hócipő? Hát hogyne kéne? Itt már a múlt hónapban is volt hó, és ha el is olvad, és átmenetileg szép, nyárinak beillő napok is akadnak, rövidesen, pár pillanat alatt, havas locspoccsá válik az egész világ. Hát csak hozzál hócipőt is: pláne arra gondolva, hogy esténként átmegyünk Vágékhoz, amely expedíció a legszebb napok után is akárhányszor csak hócipővel eszközölhető. És ne sokat halogasd a jövetelt, hanem most már gyere, nagyon kellenél mélyen tisztelt férjednek. Anyagi oldala a dolognak még mindig nem tudom, hogyan fog kidomborodni, alkalmasint fizetni kell majd a panziót, de aligha lesz sok, majd még pontosan kipuhatolom.

Eszterke rajzát, az ablakon kinézőst, direkt zseniálisnak tartom; nem is képzelitek, milyen nagy teljesítmény egy ötéves agyvelőtől, hogy ilyen komplikált kompozíciót ilyen magától értetődő természetességgel megold, s ilyen bámulatos részletességgel végigvisz. Az a mozzanat, hogy a lerajzolt gyerek háttal áll a szemlélő felé, és csak a haja van megrajzolva, minden orr, szem, száj stb. ráerőszakolása nélkül, a megfigyelés teteje egy ilyen kis taknyostól. Mindezt lelkesen elmagyaráztam Vágéknak is, akik persze befelé röhögtek, és apai elfogultságot láttak áradozásomban, de azért mégiscsak nekem volt igazam, ez a kis rajz zseniális. Na!

 

Tóth Árpád - LEVÉL

Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám egy kicsit.
Képzelj magad elé: szivarozgatok,
Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.
Azt gondolom, maholnap meghalok,
S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.
Elküldöm neked ezt a levelet,
De nem mint régen: csevegni veled.
Tudom én, kopott rongy már a szavam,
Jaj, hogy kényes szavam is odavan.
De kell, hogy mégis írjak teneked,
Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.
Felszakadó sírásod kell nekem,
Szivarozgatva tűnődni ezen.
Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
De lásd, egyedül kínlódom nagyon.
S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
Hogy még valaki felsír, ha izenek.

                             ************************************************

                               *****************************************************

 

        Kedvenc verseimet is beszerkesztem , bár nem kimondottan szerelemes vers .              

        Nagy szívről árulkodik!   Az élet szeretete határozza meg ember voltunkat mindenek fölött .

       Az ember célja, küzdelme , az élet értelme...Lenni /magunkért) Lenni (másért)   !   

      A Szeretet nagyobb dimenziója, az Ember-től hangzik el,  amit a költő vet papírra.

Bús, délelőtti vers

Ma langy a lég opálja,                                    
Nyilát a nap dobálja,
A friss fények lobognak,
Szép nap a boldogoknak.

......................................
Új szívünk nőjön, égi,
Szelíd szív, ne a régi,
Ne tudjon kínt meg lázat,
Ne érje több gyalázat.

Dühöt, bosszút ne értsen,
Ne gyűlöljön, ne sértsen,
Szeressen, csak szeressen,
Forrón, ezerszeressen.

Legyen minden sziv áldott,
Melyet dobogni váltott
Anyáink szentelt kínja,
A szülő vér rubinja.

Hisz oly egyetlen drága
Az élet halk virága,
Annak kéne örülni,
Szennyektől megtörülni.

Tudósok ezt szeressék,
Rejtett titkát keressék,
Hisz minden bölcs szó talmi,
Amíg meg is kell halni.

Örökre ifju élet!
Jó vón vidulni véled,
Ne lenne más igazság,
Csak az örök vigasság.
Hogy minden nép örüljön,
Könnyet is az törüljön,
Ki sír a Végzet balján
A bús Kárpátok alján.

Ó, Isten, Isten, Isten,
Ne ülj az égbe resten,
Nézd, orcánk színes lárva,
És sötét agyunk árva.

Nézd, langy a lég opálja,
Nyilát a nap dobálja,
Friss fényeid lobognak,
Ó, tégy meg boldogoknak! http://www.versek.eu/szerzo/toth_arpad

                              A Nyugat értékelése szerint Ady Endre után a második legjelentősebb költő. Ezt az értékelést ma már túlzónak tarthatjuk, és inkább jelentős, de nem meghatározó érvényű költői pályáról beszélhetünk. Ennek oka pedig költői világképének rendkívüli homogenitása, egysíkúsága. Munkásságának filozófiai hátterében Schopenhauer áll, az ember kielégíthetetlen vágyaival, a fölfokozott magányérzettel, a tétovasággal és melankóliával. Mindez 1918-ig mint korjelenség, korélmény, némiképp kordivat jelentkezik. 1919 elején a történelmi események hatására rövid időre a nietzschei életöröm váltja fel, hogy aztán haláláig tartó nagy költői korszakában saját létélménnyé dolgozza át a lemondás és fájdalom schopenhaueri gondolatát. A világképnek megfelelően a meghatározó műfaj az elégia. A hangnem, a hangfekvés pedig a borongásé.

Kevés magyar költő karakterizálható olyan jellegzetes szókinccsel, mint Tóth Árpád: bús, lomha, méla, beteg. Stílusára a szecesszióval rokonított impresszionizmus a jellemző; a világ állóképekben való megragadásának igénye. Kedvenc stíluseszköze pedig a szinesztézia, mely a világ teljes hangulati és érzéki felfogásának igényéből fakad. (Körúti hajnal)Verselése gazdag, tudatos; sajátos versformája a 7/6 vagy 6/7 osztású jambikus sorok, a nibelungizált alexandrin vagy kortársi elnevezéssel Tóth Árpád vers.

                                   
Műfordító munkássága kiemelkedő; Babits Mihály szerint a legszebb magyar vers Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye Tóth Árpád fordításában. Nemzedéktársai, a „szép hűtlenek” (Rába György szavával) közül ő nagyobb mértékben törekedett igazodásra az eredetihez. Babits Mihállyal és Szabó Lőrinccel megalkották a magyar Baudelaire-kötetet, A romlás virágait (1923). Milton-, Keats-, Shelley-fordításai is értékesek. Átültette Oscar Wilde művét, A readingi fegyház balladáját és Lenaunak Az albigensekhez írt utóhangját. Rilke Archaikus Apolló-torzó című szonettjét a magyar olvasó általában az ő fordításában ismeri. Méltán népszerű egy-egy Poe- és Goethe-tolmácsolása is. Regényeket és drámákat is fordított (Flaubert, Maupassant, Csehov).

Novelláinál értékesebb kritikusi és publicisztikai tevékenysége.

A Nyugat emlékszámmal adózott az elhunyt Tóth Árpád emlékének. Babits Mihály így idézte meg emlékét: „Mit lehet sokat beszélni ilyen egységes, zárt és gáncstalan költőről, hacsak nem a filológia szólhatna róla sokat, föltárva művészetének részlettitkait; de hát ki törődne ma egy elvont művész titkaival? Ő érezte a csöndet maga körül, s küzdelem nélkül mondott le a dicsőségről, mint annyi minden másról. Verseskönyvei ritkásan jelentek meg: halk és gyengéd hangja szinte elveszni látszott az erőt és termékenységet harsonázó újabb hangok között. Ki törődött a tökéletességgel? Életében talán én voltam az első és egyetlen, aki egyszer a nyilvánosság előtt, kinyomtatott cikkben, nagy költőnek neveztem őt. Szomorú szerénységgel reagált erre: úgy érezte, nem fontos már nagy költőnek lenni. Amit csinált, magának csinálta, s kissé gúnyos önvigasztalással, a távoli szellemibb századoknak.”

Halála tizenötödik évfordulóján írta Szabó Lőrinc: „Tóth Árpádnak éreznie kellett, hogy neki is grófi vagy hercegi rangja van a magyar lírában, és hogy amit csinált, az romolhatatlanabb és kikezdhetetlenebb, mint sok más ünnepi alkotás.”

Verseskötetei

    * Hajnali szerenád (1913)
    * Lomha gályán (1917)
    * Az öröm illan (1922)
    * Örök virágok (műfordítások, 1923)
    * Lélektől lélekig (1928) 

 ZÁRADÉK

          

       A Jó éjszakát! (1924) című versben a költőnek a költészettel kapcsolatos kötelező kérdését teszi fel Tóth Árpád: van-e haszna, értelme a lírának, a művészetnek? A haszonelvű világ tülekedésében megítélhető és elfogadható-e „a lélek balga fényűzése”? A költői kérdésre nem a jelen, hanem a jövő adja meg a választ. A vers paradoxona, hogy versben szól a költői tevékenység kétséges voltáról.

                 

Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

           

     A sorozatom előzményei:

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-12-csokonai-vitez-mihaly
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-11-marai-sandor
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-10-marai-sandor
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-9-petofi-sandor
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-8-ady-endre-ii

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-7-ady-endre

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-6-babits-mihaly
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-5-szabo-lorinc
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-4-juhasz-gyula

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-3-kosztolanyi-dezso

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-2-jozsef-attila
   http://wassalbert.blogspot.com/2011/11/muzsak-es-szerelmek-jozsef-attila...
  http://wassalbert.blogspot.hu/2011/11/muzsak-es-szerelmek.html

A szívpalota titkai

      

Szeptemberi szonett 1.2.

Ez a kép nagyon menő!

Szeptemberi szonett 1. Miért is kellenék...

Szeptemberi csengőszó jelez,
s rám tör régből fakadó hiányérzet.
Kellene talán iskolába mennem?
Elrobogtak tova tartalmas évek...

Nyugtalan giling-galang szívem,
könyv, tanterem friss illata várt.
Nyughatatlan lüktet halántéki erem,
éreztem, köröttem forog a világ.

Tanterv- és naplóírás; teendők sora,
óra, ülés - rend a lelke mindennek!
Pereg eseménydús varázslat tova.

Miért is kellenék én ennek a világnak?
Munka után édes a pihenés - élvezem.
Bizsergető sóhajok halkan muzsikálnak.

nosztalgia

 Mysty Kata

Szeptemberi szonett 2. Hiányérzet

Nyugodni készülődik a szeptemberi nyár,
Túlzásba vitte kissé az sütkérezést,
Mint szabálytalan játékosnak lap jár,
Szégyenkezve pályán kívül időt remél.

Fényét kénye-kedvére nem onthatja,
Sok kárt okozott e lávás lángolás!
Lángnyelvét csúfolkodva sem nyújthatja,
Színt űző játékkal kezdődik az elmúlás.

Iskolacsengő ad hangot őszi zenének,
- őszül fű, fa, virág, s a levegő lehűl,
Nyár-kacaj integet hervadó levélnek.

Rajtzászló fellegekig magasba lendül.
Gyerekzsivaj zsibongva-zsongva útra kél.
Nyugdíjas tanár lelkére hiányérzet ül.

mysty kata

Wass Albert: Csak csendesen

Wass Albert: Őszi hangulat

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

Wass Albert: Csak csendesen

Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...

Csillagvirágok
Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok..
A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén integetnek a fák..
Volt egyszer egy csillag...fényes.. ragyogó,
Ezüst sugártól tündökölt az ég
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség...
Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot...
De elvesztette.. s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott..
Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot..
Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...
/Wass Albert/

Wass Albert:
Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hullott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...

Csokonai Múzsái

Csokonai Vitéz Mihály :

Kollégiumi társai nem hiába hívták Csokonait “Cimbalomnak”, hiszen sokhúrú cimbalom, hangszer a költészete, amely éppolyan tökéletességgel bánik az ütemes-rímes versformával, mint az időmértékessel.

“Lantja kacag, zokog és felségesen őszinte, igaz.”

( Ady: Vitéz Mihály ébresztése)

       Ahhoz, hogy megértsük a Még egyszer Lillához című Csokonai – verset foglalkoznunk kell annak keletkezési körülményeivel és a költő életével, melyről meglehetősen sok adalékot szolgáltat a szakirodalom. Fontos rávilágítani arra milyen hatalmas szerepet játszott Csokonai Vitéz Mihály életében Lilla.

       A magyar nyelvű irodalom világirodalmi rangú egyénisége 1773. november 17-én látta meg a napvilágot Csokonai József és Diószegi Sára gyermekeként. Édesapja borbély-sebész, édesanyja szabómester, patrícius esküdtpolgár leánya. A fiú hamar kitűnt nyelvtehetségével, villámgyors felfogásával és hihetetlen memóriájával. Ezen tulajdonságok tették számára lehetővé, hogy tizenegy évesen már a Kollégium poéta-klasszisát végezte. 1793-ban jelentek meg első költeményei a Magyar Hírmondóban. Ezekben az években kezdődött szerelmi románca egy asszonnyal, aki nagy valószínűséggel Csokonai mesterének, Földi Jánosnak volt a hitvese. A tiltott és mélyen titkolt kapcsolat kiváltotta költészete legszenvedélyesebb műveit. Juliskához írt versei utóbb beépültek a Lilla-ciklusba, természetesen álnéven szerepeltetve (Laura, Rozália).

                           

 A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, felülemelkedés a köznapi élet szféráján. A rokokó tárgyköre az epekedő, enyelgő, boldog és viszonzottnak érzett szerelem, olykor finom erotika. Jellemző ezekre a versekre a miniatűr forma, a szimultán ritmussal előállított sodró zeneiség, a változatos ritmika alkalmazása. Ilyen rokokó verse a Tartózkodó kérelem és az Egy tulipánthoz.
A vers lényege nyelvi dallamában, zeneiségében rejlik. Kettős hangszerelésű a ritmikája, sorait egyszerre lehet ütemhangsúlyosan és időmértékesen skandálni.
Az uralkodó versláb az ionicus a minore:          ; ezt a verslábat     Csokonai honosította meg a magyar költészetben.    Csokonai költeményeiben gyakran tiszta rímeket használ.
           Tartózkodó kérelem: a vers alapja egy metafora: „a szerelem tűz”. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, s erre a fájdalomra gyógyír csak a „gyönyörű kis tulipánt” lehet. Viszontszerelmet kér kedvesétől, s igenlő válaszért csókokat ígér. A rokokó életérzéshez simulnak a görög Anakreon modorában írt költeményei. Többségük rövid terjedelmű alkotás, s valamennyi versformája az ún. anakreóni sor  

                                                                  

                                                             

Csokonai Vitéz Mihály

Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek

Megemésztõ tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörû kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tûz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elûz.

Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretõd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.                             .  

A boldogság c. verse egy anakreoni dal, ami két részből áll. Az első rész egy tájat ír le a boldogság pillanatában. Ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai élmény körül mind az öt érzékszerv öröme felhalmozódik: a virágok látványa, a jázmin illata, a szellő simogatása, az eper íze.
A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást rejteti,
 hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.

Róza

Ki lehetett a rejtélyes Róza, aki a szerelmes Csokonai számos korai versében feltűnik?

Egyes feltételezések szerint Róza Debrecenben a Darabos utcán, Csokonai szomszédságában lakhatott. Egyáltalán nem biztos, hogy neve valóban Rozália volt, hiszen a korban igen divatozott az antikos névadás: szívük hölgyét gyakorta "átkeresztelték" a költők. Kedveltek voltak a virágnevek: lásd: Lilla (a franciáknál: "orgona"), illetve Róza (erősen emlékeztet a "rózsa" nevére). A szomszédlányt, Rózát azonban korai halálra ítélte egy szörnyű kór, a tüdőbaj. A szerelem ideje rövidre szabatott.
                                                           
                                                   
Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság

Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.
Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.
Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?

Az igazi és teljes boldogság magában foglalja és feltételezi mások boldogságát is.
A boldogság c. verse egy anakreoni dal, ami két részből áll. Az első rész egy tájat ír le a boldogság pillanatában. Ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai élmény körül mind az öt érzékszerv öröme felhalmozódik: a virágok látványa, a jázmin illata, a szellő simogatása, az eper íze.
A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást rejteti, hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.
Vannak, akik szerint Róza alakja valójában szimbolikus szerelmes nőalak - fiktív, nem létező személy.
S megint vannak, akik szerint nem rejt mást e név, mint Földi János szép feleségét...
Földi Jánosné Weszprémi Julianna

Földi János Csokonai atyai barátja, tanára és pártfogója volt a Kollégiumban. Ő fedezte fel elsőként Csokonai verselő géniuszát, segítette, egyengette az ifjú költő útját. Földi János egyébiránt nemcsak a Kollégium egyik jeles professzora volt, de a kor kiemelkedő természettudósát tisztelhetjük benne, aki ráadásul remek kritikus, nyelvész, műfordító és költő is volt egy személyben. Amolyan igazi polihisztor.
Sikeres, szép élet ez - talán csak egyetlen kis árnyék vetült rá. Földinek ugyanis a szép pályához adatott egy gyönyörű feleség is. Ragyogó és hűtlen asszony. A kikapós Weszprémi Julianna megkeserített férje életét. Hát mikor a mester rádöbbent, hogy a nála sokkalta nagyobb tehetségű tanítványa vált szerelmi vetélytárssá! S nem is viszonzatlanul...
A Juliskához írt versek sorsa azonban hasonló lett a Róza-versekéhez: a Lilla-dalok darabjai közé kerültek. Talán erre utal a Reményhez híres sora is: "Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!"
Verseiben Lilla valóban nem egyetlen asszony.

Vajda Julianna                                                                          
                                                          




Csokonai 1797-ben Komáromban ismerkedett meg Vajda Júliával. Viszonzott és beteljesült szerelem volt az övék. A gazdag kereskedő apa azonban nem jó szemmel nézte, hogy lánya egy nincstelen, éhenkórász poétához kívánja kötni életét.
            

Amikor 1799-ben a költőt  Csurgóra hívták helyettes tanárnak, Lilla már kezdett elhidegülni Mihálytól. Ha Csokonai néha hazament, sírás, veszekedés várta otthon. A csurgói állás nem volt alkalmas arra, hogy a poéta nejét magával vigye, épp csak néha tudott valami kis pénzt küldözgetni asszonyának. Ez azonban nem volt elég, Lilla helyzete egyre jobban ellehetetlenült. Hímzésből próbálta eltartani magát.

Egy nap egy almásneszmélyi kereskedő érkezett Csurgóra üzleti ügyben. Éppen az, akinek Vajdáék a lányukat eredetileg szánták. A kereskedőnek megakadt a szeme a magas, sápadt, érdekes arcú asszonyon, aki éppen vizet vitt a kútról. Megszólította, s elkezdte tenni neki a szépet. Lilla pedig, aki épp eléggé tele volt már haraggal Mihály iránt, inkább dacból, mint őszinte érdeklődésből fogadta az udvarlást. Mihály már oly régen nem volt otthon nála. A kereskedő meghosszabbította komáromi tartózkodását, bérelt egy házat, s bizony, ne tagadjuk, Lilla Mihály távollétében sűrűn fogadta a látogatását. Egy nap azonban Mihály váratlanul Komáromba látogatott, s in flagranti kapta őket. Csokonai magán kívül volt, amikor meglátta a párocskát. Ezután született az alábbi vers.

Lilla

Végig azt hittem: szép Lillát esmértem
égi tűnemény, kit Isten teremt.
minden reggel a szívét kértem
égbe repkedtek a testem s a lelkem!
tavaszt a száddal csepegtetsz
e boldogsággal kecsegtetsz
a régi keménység, a friss erőm elhágy.
bájoló biztatóm karja - érzem - lágy;
maradj nekem, felém látszó
reménység, égi jó!

Jaj, Lilla, engemet megcsalál
Csak nevetsz, de csalfa valál!
rám dűlt ezer kietlen nap!
Fáradt volt untalan: "óh hagyj!"
magát már nem adá nekem!

Gondolatim, friss forrásim: Lillák felé még...
S csak most sült ki: vígságom vált panaszra
játszó kedvet szórtad méltatlanra
rózsáim közt tarka méh!
egy fürge istenségnek fűszerezted kertem!
védangyalának ültetéd rózsáim,
magának-magadnak éltetéd fáim.
Szavadnak bókol virággal,
zengő, zöld sima nárciszokkal.

Irígyleném a gyöngykoszorúkat,
mert elhervadtanak,
boldogtalan fáim kiszáradtanak.
Óh, csak elfelejteném a búkat!
meg örömimnek híjját!

Ez a tavaszom mért téli?
S mint hímetlen rét, mező, liget?
Mit belém remények? kétes vágy?
Mégis, még most is ég...
Patakokkal, meleggel
mint hagytad el kétségbe?
Kedv s remény vak mért nem volna?
Világom a búra hajolna?

Földiekkel hagyj az éjre;
eltemet úgyis a földbe.
Csörgő trillák, gyászos képzetek!
Énekem elszállt véletek

A költeményen látszik az a zaklatottság, amit a költő átélt. A versszakok hossza különböző, a rímek is igen gyakran hiányoznak. Egyes mondatok befejezetlenek, csak három pont jelzi az elhallgatott érzéseket. A versben használt költői képek még rokonságban állnak a rokokó ízlésvilággal: a rózsák, a kert a szeretett asszonyt, a szerelmet szimbolizálják, a tarka méh pedig az idegent, aki mézet szedeget a virágból. Az istenség metafora pedig a klasszicizmus szabályai szerint antik utalás Szapphó versére, aki "istenek párjának" nevezi azt a férfit, aki kedvesének udvarolhat. A vers azonban őszinte, mély fájdalomról tanúskodik, a szélsőségesen viharzó érzések váratlan, szokatlan költői képekben mutatkoznak meg (ilyen a "zengő, zöld, sima nárciszok" szinesztéziája, a "csörgő trillák" paradoxiája). A költő eljut a tavasz képeitől a tél képzetéig, s a verset azzal az ugyancsak romantikus gondolattal zárja, hogy immár nem tud verset írni, "Énekem elszállt véletek" sőt, egyedül a halálban lát menedéket "...hagyj az éjre / eltemet úgyis a földbe". Elmondhatjuk, hogy Csokonai messze túllép korának klasszicista, szentimentális és rokokó stílusbeli sajátosságain, s a romantika felé mutat előre.

      .
Csokonai munkát keres, és rögvest el is vállal egy helyettes tanári állást Somogycsurgón. Távollétében azonban Júliát Lévai Istvánhoz, egy jómódú dunaalmási kereskedőhöz adja apja. Csokonai életének utolsó pillanata ez, mikor még kilátása nyílhatott egy nyugodt, kiegyensúlyozott családi életre. Az események innentől kezdve tragikus gyorsasággal követik egymást (kiújuló betegsége, Darabos utcai házuk pusztulása a tűzvészben stb.).
Lilla azonban beköltözött a halhatatlan Múzsák csarnokába. S ha több versnek nem is ő volt eredeti címzettje, máig az ő nevéhez kapcsolják e csodás költeményeket. Ha "csak" a Helikon hegyén is, de Lilla örökre "eljegyezetett" Csokonaival.
                     
Lilla elvesztése új irányt adott költészetének. A poétai játék helyébe a mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan eredetiségű költemények lépnek.
A Reményhez írott költeményében elbúcsúzik mindattól, ami életét tartalmassá tette. Az érzelmi-gondolati  tartalom – látszatra – ellentétbe kerül a külső formával. A ritmus mindvégig trochioikus lejtésű. A keresztrímek négy soronként váltják egymást. A meglehetősen bonyolult strófaszerkezetnek a kialakulása összefügg azzal a ténnyel, hogy Csokonai a szöveget egy már kész, adott dallamra írta. Átgondolt a versszerkezete is. A tartalom és érzelem párhuzamot alkot. Hangulati ellentéte éles kontrasztot alkot.
               A megszemélyesített Reményt szólítja meg. A párbeszéd nem alakulhat ki, így a költemény fájdalmas monológ. Nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. Rokokó képpel, a tavaszi virágoskert kibomló pompájával jellemzi életének bizakodó korszakát. A következő szakasz az előző képet a visszájára fordítja, az elveszett remények emléke elkeserítette. A befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a halálvággyal.
A remekmű megszületése alatt oldódott a fájdalom.
    A költő búcsúzik Lillától, a szerelmétől, mindentől. 

                                                             

Csokonai Vitéz Mihály

A reményhez

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

 KOMÁROM

  A város költőnője, Bédi Jánosné Fábián Julianna jóvoltából Csokonai bekerült egy kis versszerető közösségbe, amelynek rövidesen ő is rendszeresen látogatója lett.

       Itt találkozott egy estén Vajda Juliannával. A fiatal lány Csokonaira gyakorolt hatása már rögtön az első találkozásuk alkalmával megnyilvánult. Ezután többször találkoztak a társaság révén, és idővel sikerült az egyre inkább szerelmes költőnek megnyernie Julianna vonzalmát. Bár ez a találkozás eléggé kurtán – furcsán sikerül. Lilla, akit a költő később hol Lilinek, hol Lillának nevez, eleinte merő udvariasságból reagál a költő közeledésére. Bertók László művéből azt is megtudhatjuk, hogy költőnk korántsem tett túl jó benyomást a lány édesapjára. Ruházata egy kissé szegényes, s amint kiderült, hogy költő egyből felmerül a gyanú, hogy csak teszi a szépet, igazán komoly szándékai nincsenek.

       Bertók László tényként említ meg egy esetet, ahol Csokonai szépen felöltözve jelenik meg Bédiné estjein, de megjegyzi, hogy a hirtelen szerzett elegáns ruhában egy előző alkalommal a költő egyik barátja, név szerint egy bizonyos Laky Bálint fiskális feszített.⁵

       Bontakozó kapcsolatukról kevés adat maradt fenn. Az előbb említett műből az is kiderül, hogy Lilla már egyre nagyobb érdeklődéssel viszonyul a költőhöz, Bédinénél már nem véletlenül keresi a költőt személyesen.⁶ Az egyik ilyen Csokonai levéltöredéke – „Én most eltávozok, hogy tágulást adjak gondolkodásidnak, s jelen létemmel ne gáncsoskodjam egyenes ítéletednek. „ – amely aztán, mint a költő későbbi leveléből megtudhatjuk pozitív válaszra talált.

       Az a tény, hogy Vajda Julianna egy gazdag komáromi gabonakereskedő lánya volt, a kezdetektől fogva bizonyos feszültséget keltett kettejük között. Bár ez az érzés korai verseiben még nem mutatkozik meg.

       Megfigyelhető viszont, hogy már ezekben a versekben Lillának szólítja kedvesét. A fogadástétel című vers találkozásuk pillanatát örökíti meg:

„Egy nyári este Lillát,

A gyenge rózsaszájú,

A tűzszemű leánykát

Megláttam, és azonnal

Látnom, szeretnem – egy volt. „

       Hogy mit is jelentett a költőnek Julianna szerelme, ezt az akkori lelkiállapotát híven tükröző A fekete pecsét című vers mondja ki:

„ …Mit jelentesz bús fejemnek?

Élet – é ez, vagy halál?

Óh egek,

Rettegek! „

 

                                                                               




Ilosvay Krisztina

                                        

Élete végén, 1802-ben ismerte meg Csokonai utolsó nagy szerelmét, Ilosvay Krisztinát. Nagváradon találkoztak, s a gyönyörű férjes asszony elbűvölte a költőt. Nem ő volt azonban az egyetlen, akit elvarászolt "Kriska": Csokonai egyik első felfedezője és felkarolója, Kazinczy is szemet vetett a csinos asszonyra.
Bár Kazinczy értékelte Csokonai népies költészetét, de "parlagiasságát" (szókimondást, "közönséges" stílust értett alatta a széphalmi mester) képtelen volt elfogadni. Nem felelt meg a "fentebb stílről" alkotott elképzeléseinek. Súrlódásaik csak szaporodtak, mikor rajongásuk az asszonyért nyílt rivalizálássá vált.
            Az Éjnek istenihez című megejtő szépségű verse őrzi e kései, és reménytelen szerelem emlékét.

 Az éjnek istenihez
Te csendes éjnek királynéja,
Endímion szép barátnéja,
Te ott a fél felhő megett!
Ints hallgatást nárcisz pálcáddal,
S halkán nyomd pamut-hintócskáddal
A harmattól nyirkos eget.

Te is, főldünknek férje s bátyja,
Míg a magánosság barátja,
Coelus! terád bámészkodik,
Tekints le milliom szemeddel
S halld meg könyörűlő szíveddel,
A hűség mint búslakodik.

Ti fájdalmim sokszor hallátok,
Ti aggó éjjelem tudjátok,
Tudjátok, mért nem alszom én.
Ti láttátok, mely bús lélekkel,
Mely bágyadtan s könnyes szemekkel
Kesergettem Lilla nevén.

Ah! A Lilla mennyei szíve,
Orcája, a kellemek míve,
Megvarázsolta szívemet,
És bár Ámor kohában élek.
De tüzemről beszélni félek,
Hogy meg ne vessen engemet.

Pedig tán nem indúlatja
A nemes lángot bészívhatja,
Vagy, óh, vagy tán már érez is.
De hátha édes aggodalma
Más boldogabbnak a jutalma?
Óh, félek is, reménylek is.

Ti álomhintő istenségek!
Kiknél az éji jelenségek
Ezer formában lengenek,
Míg öszvehajlott szempillái,
Mint a tulipánt fályolkái,
Testvéresen szendergenek:

Kűldjetek egy képet elébe,
Ki, mint én, szíve kétségébe
Halvány, bágyadt és hű legyen,
És egybegyűlt sohajtásomnak
Ködjébe burkolva, kínomnak
Mélységéről vallást tegyen.

Vallja meg könnyező szemekkel,
Rebegő nyelvvel, nyílt kezekkel,
Hogy ő szép, és én szeretem.
Akkor tán édes nyúgalmában
Részt vévén a más fájdalmában,
Ezt nyögi: Én is szeretem.

Óh, de tán most is álmot látok
Óh, akkor, akkor példázzátok
Előmbe szép bálványomat:
Ah, mert bár eddig sok kín sértett,
E kép, e mennyei kísértet
Visszaigézi nyugtomat.
                                                          ************************

                                             

       S bár tudjuk, hogy az irodalmárok a Még egyszer Lillához című vers keletkezését korábbra datálják, a költemény hangulatát tekintve könnyen elképzelhető, hogy hasonló gondolatok és érzelmek uralták ekkor a költő lelkét.
                                             

Még egyszer Lillához (Hungarian)

Én szenvedek, s pedig miattad,
Miolta szívem elragadtad,
Édes kegyetlenem!
El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,
S így kell talán e gyötrelembe
Örökre sínlenem.
Érted borong éltem tavassza.
Mert nincs nap, amely elfogyassza
A rám vonúlt ködöt.
Sír tisztelőd, ha kél, ha fekszik,
Miolta azzal nem dicsekszik,
Kiben gyönyörködött.
Sír tisztelőd, kétségbe esvén,
Miolta, tőled távol esvén,
Reményje füstbe szállt;
Holt álom űl zsibbadt ölében,
S gyakran ijesztő képzetében
Lilit, Lilit kiált.
E szóra karjaim kinyúlnak,
De csak sovány homályba húllnak
Nincs Lilla, nincs öröm!
Már nyugtom éjjel sem találom,
Mert ott is ébren tart az álom,
S fejem Lilin töröm. -
Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek.
Az én tüdőm is, bátor élek,
Lelketlenűl lehell.
És tán te, szép szememvilága!
Úgy élsz, hogy életed virága
Virít, míg én halok.
Adná az ég! Azon örűlnék.
Könnyemnek azzal eltörűlnék
Felét az angyalok.
De tán, Lilim! te is kesergesz?
Rab gerlicém, saskézbe hergesz
S kéred segédemet?
Hiába már, kincsem, hiába!
Csak a halál jégsátorába
Ölelsz meg engemet.

  A Lilla – kötet kiadását megelőzően Csokonai nagyon tudatosan rendezte össze a kötetbe épülő verseket. Így nem véletlenül helyezte a Még egyszer Lillához – t a harmadik könyv utolsó harmadába. Az első könyv magvát túlnyomórészt a korai versek alkotják, míg a másodikban a ténylegesen Lilla – szerelem időszakában keletkezett művek vannak túlsúlyban.

      

       A kezdetektől fogva fennálló társadalmi különbség a második könyv verseiben még egyáltalán nem érezteti hatását. Talán Csokonai ekkor még hitte, hogy szerelmük ezt az akadályt is képes legyőzni.

       Ezt az életérzést sugallják a Halálének a Venus oltáránál, az Alku, a Vitéz és Lilla kettős dala, a Két szerető dalja, A muzsikáló szépség, A versengő érzékenységek és még több vers is ebből a könyvből. Ezt az érzést legnyilvánvalóbban A boldogság utolsó sora fejezi ki: „S ki boldogabb magamnál? „

      

Két szerető dalja

Énekeljünk Cipriának,
Drága kincs!
Mert ez élet-asszonyának
Párja nincs.
Rózsa nyíl ennek nyomában,
Bársony ennek birtokában
A bilincs.
Énekeljünk Cipriának
Egyaránt;
Engem is nyájas fiának
Tegze bánt,
Amiolta szép szemeddel,
Rózsaszín tekinteteddel
Tőrbe hányt.                                           

 

A két fiatal szerelmes sokáig nem vett tudomást az őket fenyegető külső erőkről – Vajda Pál kifogásai Csokonai ellen -, amelyek később a szakításukhoz vezettek. Lilla apjának Csokonaival szemben tulajdonképpen egy apró, ámde lényeges kifogása volt.

Csokonai udvarias, ez igaz, művelt, ehhez sem fér kétség, még a gabonaipari kérdésekhez is konyít valamicskét, ezt is kár lenne tagadni, DE nincstelen. Vajda Pál szerint így be kell látnia, hogy lányánál esélye sem lehet.⁸ Így talán még fájdalmasabb volt a költő számára Lilla házassága. Hiszen a költőnek Lilla több volt egy egyszerű szerelemnél.

Hányatott sorsa, anyagi helyzetének reménytelensége és politikai várakozásainak beteljesületlensége után ez a kapcsolat jelentette volna az egyetlen biztos támpontot életében. Az Új esztendei gondolatok című versében megfigyelhető a kétségbeesetten kapaszkodó költő kiáltása szerelméhez:⁹

„Csak te légy Lillám, enyim:

Mindég fogom becsülni, hogy születtem. „

       Bár a kötet nem egészen ezt mutatja. Hiszen a harmadik könyv első verse, a Lillához távollétemben című könnyed hangneme már nem az első könyvet meghatározó zavartalan boldogságot jeleníti meg, viszont távol áll az utolsó versek keserű pesszimizmusától:

„ …De kedvem egybe sem lelem

Mert nincs az én Lillám velem. „

     

       A reménységérzés azonban még ekkor is élénken él a költőben, hiszen Köszöntő című versében a következőket írja:

„Add nekem te két orcádnak

Kellemes virágait,

Én ajánlom bíbor szádnak

Szám hevülő csókjait. „

      

       Ebben az utolsó harmadban  a Még egyszer Lillához tölti be a tartalmilag szorosan összekapcsolódó A Pillangóhoz és A Reményhez című versek előfutárának szerepét.

       A Még egyszer Lillához című vers záró strófájában megjelenő rab gerlice motívuma – ezzel azonosítja Lillát – tényleges élethelyzetet ábrázol: Lilla, akinek Csokonaitól kapott leveleit szülei elfogdosták, szenved a rákényszerített házasságtól.

                                        

      

       A Reményhez című költeményben Csokonai búcsút vesz a földi boldogságtól, amelyet nem sikerült elérnie, de ezzel együtt megfogalmazódik benne az örök szépség utáni vágy:

„Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!!! „

       Domby Márton, Csokonai kortársa, aki a költő halála után 1806-ban kétszer is meglátogatta Lillát, így jellemezte utólag Csokonai és Lilla egymásra gyakorolt hatását: „ Lilla tette Csokonait nagyobb részt poétává, Csokonai pedig Lillát halhatatlanná. „

                        

• 1773 Debrecenben született
• Debreceni kollégista; teológiára járt
• 9 nyelven beszélt
• Kazinczyval levelezett
• 1792-től filozófiai költeményeket írt
• 1795-ben kizárták a kollégiumból
• 1796-őszén egyszemélyes verses hetilapot (Diétai Magyar Múzsa) indított
• 1797-től kezdve a nemességhez orientálódott, a nemesség kegyeit kereste
• 1797 szerelem Vajda Júliával -Lilla- 9 hónapig tartott (férjhez adták)
• Csurgón tanár
• Itt született legkiválóbb epikai alkotása: A Dorottya
• Debrecen- szegénység, TBC, emberkerülés, nyomor
• 1805. január 28-án meghalt.

 Csokonai az egyetlen olyan költő, akit a korabeli magyartanárok valami érthetetlen okból képtelenek voltak megutáltatni a tanulókkal. Ami azonnal a legnagyobbak közé emelné őt akkor is, ha mára – hosszú pauza után – nem volna a helyén. Talán azért, mert a tanárok is felfogták, miről van szó, ami ritka.

Talán azért, mert Csokonai maga a korabeli radikalitás, a lázadás, a szerelem. Talán azért, mert élete 31 éve alatt alig tett mást, mint szerencsétlenkedett, bizonyítani próbált, olvasott, tanult és írt. 

  Az életművet az aczéli oktatáspolitika nem találta elég fontosnak, zászlóra tűzhetőnek, ennek köszönhetően nem telepedett rá agyatlan hátsófelével, szemben Petőfivel, Adyval, József Attilával, akikből mintaértékű szocialista költőt konvertáltak. Maradhatott tisztán költő, egy forradalmi-történelmi alak a felvilágosodás korából, akire nem húzzák rá utólag a marxizmus kényszerzubbonyát.

Egész életét és költészetét meghatározza a Debreceni Református Kollégium. Itt teljesedik ki kivételes költői tehetsége, itt szerzi meg korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél, ír, fordít (görög, latin, német, francia, olasz).

Debrecenben elvonultan, az irodalomnak él, de meglódul néha barátaihoz, többnyire munkát keres. Járt a börtönből éppen szabadult Kazinczynál. Komáromot is meglátogatja 1802 februárjában. A Magyar Hírmondó szerkesztői állásáért folyamodik, majd írnokságért a Széchényi könyvtárnál, hiába. Egészsége hazaparancsolja, otthonról a közeli nagyváradi gyógyfürdőket látogatja. 1802. június 11-én tűz pusztítja el fél Debrecent, leég Csokonai háza is.   

1804. április 10-én indul Nagyváradra, Rhédey Lajos gróf feleségének temetésére. A költő búcsúztató versek írásából él ekkoriban, útja alatt és a szertartáson megfázik "téli kintlétre alkalmatlan öltözetében", 1805. január 28-án meghal.  

31 évet élt. Kevésnek tűnik, de az örökléthez – láthatóan – éppen eleget.

Az életmű nagy része már a kollégiumban elkészül, később csak finomít rajtuk, átdolgozza őket. Halálakor kevesen tudják – éppen Kölcsey és Kazinczy fanyalgása miatt –, hogy a legnagyobbak közül való. A kortársak Kisfaludy Sándor dalszerű lírájáért lelkesednek. Nagyságát Petőfiék kezdik felismerni. Halála után száz évet, az Ady körül tomboló új irodalmi viharokig kell várnia, hogy felismerjék benne a meghatározó elődöt, a verstechnikailag is kikerülhetetlen halhatatlant.    

Onagy Zoltán

mystyk