Múzsák és szerelmek : Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály (1800-1855)

 Egy rövid nap tüneménye létünk,
Elmulik, míg örömet cseréltünk.
Éljük át e kort egy pillanatban,
Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan. (Virág És Pillangó )

 

Pusztanyéken (Kápolnásnyék) született 1800. december 1-jén.

A költő- Életrajz 1.

Apja, Vörösmarty Mihály gazdatiszt, majd bérlő, anyja Csáty Anna.
1811-től a székesfehérvári cisztercieknél, 1816-tó1 a pesti piaristáknál tanult; 1817-től a pesti egyetem hallgatója, 1824-ben ügyvédi vizsgát tett.
1817-ben apja meghalt, a család nehéz anyagi helyzete miatt Vörösmarty 1818-tól Perczel Sándor három fiát (köztük Móricot) nevelte Pesten, 1820-tó1 a család börzsönyi birtokán (Bonyhád mellett), 1823 őszétől újra Pesten. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába).
1822-23-ban Görbőn (Tolna megye) volt jurátus; hatottak rá a megyei ellenállási mozgalmak.
Már fehérvári diák korában verselt, pesti tanulmányai idején latin költők mellett Baróti Szabó Dávid, Rájnis József, Virág Benedek írásai kerültek a kezébe; ez utóbbival személyesen is megismerkedett. Diákkori verseiben családi, iskolai és baráti kapcsolatairól írt a deákos klasszicizmus stílusában, majd fő témája az Etelka iránti szerelem és a hazafias érzés (Helvilához, Csaba szerelme, Szigetvár) volt.

Vörösmarty Mihály

Ábránd

Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

                  A versekben Etelkaként szereplő Perczel Adél iránt érzett szerelme beteljesületlen maradt, magányosan élt. E csalódás fájdalma, ahogy évekkel később írta, „csontjáig, velejéig s talán minden haja száláig betöltötte". Búskomorság gyötörte, mind gyakrabban nyúlt a pohár után. Élete ekkoriban leginkább Adyéra emlékeztetett, a korhely dorbézolásokat, a rosszlányok látogatását, bűntudat, önostorozás és zseniális költemények követték. A 30-as évek végén írt néhány szerelmes verset egy férjezett színésznőhöz, de komoly kapcsolatáról érett férfikoráig nem tudunk. Pedig 1841-ben pályája és népszerűsége csúcsán állt. Névnapja alkalmából fáklyás szerenáddal köszöntötte a pesti „népsokaság”: a lelkesült kórus a Szózatot adta elő ablaka alatt, „egekre ható éljenzések közepette”. Mindez nem jelentette, hogy anyagilag is révbe ért volna, barátjának a szerenád után nem sokkal arról panaszkodott, hogy köteteiből évek alatt négyszáz példányt sem tudott eladni, ezért ki sem látszik az adósságból.
                 

Szerelmet érintő témájú művei

Vörösmarty Mihály  : Szép Ilonka (részlet)

"A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében..............................

Vörösmarty költeményéből először csak két sor készült el:„Hervadása liliomhullás volt / Ártatlanság képe s bánaté.”Ebből a két sorból kerekedett ki Mátyás és Szép Ilonka története.
 .............................................
És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.
A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása liliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.

    Forrás: http://www.mozaweb.hu/Lecke-Magyar_nyelv_es_irodalom-Sokszinu_irodalom_6-Vorosmarty_Mihaly_Szep_Ilonka-107592
                                                                      

Csongor és Tünde (1830).

 

Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról szól.Csongor és Tünde méltán tekinthető az élet értelmét, célját kutató nagy filozofikus műnek, ahol a drámában az alakok és a történet az ember belső világára, belső konfliktusaira vonatkozik. A mű középpontjában Csongor jellemének és szerepének sajátossága, boldogságkeresése áll. Nagy hatással volt rá Shakespeare Szentivánéji álom című mesejátéka. 

Tünde, az égi szépség, a metafizikai világ, a boldogság keresése. Ez messze van, elérhetetlenül messze. A boldogság nem érhető el, de aki nem keresi, az értéktelen életet él, aki pedig keresi, az csalódott lesz, mivel itt ebben a világban nem található.

A költő hitet tesz: egyetlen boldogító érzés a szerelem boldogsága.

" Etelkát olyannak láttam, amilyennek a költő láthatta, egy táj, egy életkor, egy nagyfényű alkotótehetség testet-öltött álmának, akivel a nevelő egy helyen él, étkezik, sétál, akibe halálosan szerelmes, talán éppen amiatt, mert érzi, nem elérhető, de megadja neki a tehetetlenség és a szomjan maradt vágy alkotásra serkentő, sarkalló keserűségét. Adél művelt, okos, felel a hívásnak, addig a határig felel, amelyen Szendrey Júlia átlép, Adélt az utolsó pillanatban megállítják a Perczel világ törvényei. Okos, józan lány, Eglantine nyilván segítene neki megszökni, de Adélnak csak a külseje romantikus, életnézete már az apjáé. Nem lesz a költő felesége, s bár, mint tudjuk a fivéreitől, holtáig kísérti Vörösmarty emléke, hátralép előle, hisz tudni a meséből. Tündérország kisasszonyának a földön haját metszik, kertjét kifosztják, nincs valódi kerete, létformája, ezüst és gyöngy-alkotta almákon nem él meg, csak Üdvlakon halhatatlan. Az ő polgári Üdvlakja Szabadka környékén lesz, a báró oldalán, más kérdés, mivé lesz uradalma a rác betörés idején. De bármilyen volt, bármit tett, vagy megtagadott, Adél révén megszületett a mesebeli királylány, Tünde, a tündér, az álmok kisasszonya. A börzsönyi lány több is, kevesebb is Lauránál. Laura ugyanígy jellemezhető, több is, kevesebb is Adélnál. "  /Szabó Magda: Utam Vörösmartyhoz /

A költő -Életrajz folyt 2.

 Megismerte Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel és Szemere Pál költészetét, Kisfaludy Károly korai drámáit. Börzsönyben irodalomkedvelő papok, Egyed Antal, Klivényi Jakab és Teslér László révén, meg Perczel Sándor könyvtárából megismerkedett Homérosz Iliászával, Tasso Megszabadított Jeruzsálemével, Shakespeare drámáinak német fordításával, Zrínyi, Mikes és Kazinczy műveivel.1822-ben négyénekes eposzt írt (A hűség diadalma), 1823-tó1 honfoglalási eposzán, a Zalán futásán dolgozott (megjelent 1825).1824-ben kapcsolatba került Szemere Pállal, Toldy Ferenccel, Stettner Györggyel, Fábián Gáborral, Deák Ferenccel. Az Aurora munkatársa, Kisfaludy Károly körének tagja lett. Nevelői állásának megszűnte után (1826. augusztus) válságos anyagi helyzetbe került, de a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőjeként (1828-32) megélhetést talált.1830-ban a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává választották, ez megszilárdította anyagi helyzetét.1834-ben a Várszínházban előadták Kincskeresők (1832) és Vérnász (1833) című drámáját. Az utóbbiért és műveinek gyűjteményes kiadásáért akadémiai jutalmat kapott.

A SZERELEMHEZ (részlet)

Még egyszer, szerelem!
Érezzem lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat.

Add vissza búmnak, ah,
Lyánykám hajfodrait,
Csábító két szemét,
Mosolygó ajkait.

Hagyj andalogni még
A rózsás arcokon,
A tőlem elragadt
Oly égi bájakon;
.............................                              

A költő-Életrajz 3. folyt.
             1837-ben a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színházat Árpád ébredése című darabjával nyitották; további színműveit is itt adták elő. Színikritikákat és drámaelméletet is írt (Elméleti töredékek). Mint bíráló és nyelvész tevékenykedett a Magyar Tudós Társaságban és a Kisfaludy Társaságban (helyesírási szabályzat, szótár, nyelvtan).
1837-1843 között az Athenaeum szerkesztője volt Bajzával és Toldyval.
Szerepet vállalt a politikai küzdelmekben is, kapcsolatban állt Széchenyivel, Kossuthtal, Wesselényivel. Széchenyi híve, de a Kelet népe vitájában Kossuth mellé állt. 1840-ben négy kötetben adta ki Újabb munkáit.
                                                                 **********************
         
  A MÚZSA        
           
               

              Vörörsmarty már betöltötte negyvenedik évét, midőn Csajághy Laurával megismerkedett. Nem volt fiatal, de a szív és vágya a boldogságra ifjabb marad az emberben, mint bármi. Első szerencsétlen szerelme óvakodóvá és zárkózottá tette.Tudta tapasztalásból, hova viszi az embert az ábránd, a szenvedély, ha első csírájában el nem folytja. Kedvezőtlen anyagi körülményei visszariasztották a házasságnak még gondolatától is.
          Lemondott róla, de a lemondás kérge alatt e gyöngéd és nemes szív föl-földobogott a boldogság néhány napjáért, mielőtt az élet elhanyatlanék. A szerelemből és a családéletből mintegy kitagadva, a barátságnak és a hazának áldozta kedélye minden kincsét, de ez a hű ragaszkodás, melylyel néhány kitűnő férfiú csüngött rajta, a dicsőség, mely homlokát övezte, ki nem pótolta egy szerető női szív hiányát.
                                                    
                                                               Késő vágy (1839)
                                                                .........................
                                                                ...........................
                                                                 Hiába, hasztalan!
                                                   Ifjúság és remény örökre veszve van
                                                                  Az évek tengerén:
                                                                  Remélni oly nehéz
                                                                 A kornak alkonyán,
                                                                  S szeretni tilt az ész
                                                                 Letünt remény után.
                                                                       (2. vsz.

         Életrajzi hátterében az a bizonytalanság munkál, mely többnyire jelen van a többi Laura-versben is: vajon a korkülönbség nem akadályozza-e meg két ember közös boldogságát. A rendkívül erőteljes zenei hatású, jambikus lejtésű dalforma elégikus üzenetet közvetít.

                        Ebben a lelki állapotban szeretett bele a véletlenül felbukkanó Laurába. Érzelmeit - amelyek intenzitása őt magát is meglepte - először Bajza Józsefnek vallotta be, s őt kérte meg, hogy mondja el a lánynak. Bajza, aki úgy érezte, az új szerelem megmentheti barátját a búskomorságtól, vállalkozott a közvetítésre. Laura művelt, irodalommal fertőzött családból jött, s imponált is neki, hogy a Zalán futása költője a lábai előtt hever, és verseket ír hozzá, de egyáltalán nem volt szerelmes a középkorú férfiba. Vörösmarty kitartóan és teljes intenzitással udvarolt, s a társaság nőtagjai is igyekeztek meggyőzni a lányt, hogy kötelessége a költőt megmenteni. Legjobb barátnője, Vachott Sándorné így győzködte: „Ó, Lórikám, áldani fog, ki érezni képes, ha Vörösmartyt boldogítani fogod, még ha saját boldogságod áldozod is fel.” A heroizáló Vörösmarty-életrajzok egy lovagi szerelem kibontakozásaként írták le a két évig zajló ostromot, pedig csak Laura önvédelméről volt szó.
      
                            

     1841-ben megismerkedett a 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurával, 1843-ban feleségül vette.
Laura élete 1.

                 Csajághi Csajághy János, Komárom vármegyei birtokos és feleségének, Takó Zsuzsannának leánya. Szüleinek házasságából 3 fiú (Antal, Sándor, László) és 4 lány (Erzsébet, Júlia, Johanna és Laura) gyermek született.^[1] Júlia testvére Bajza József költő felesége lett.

                 Vörösmarty és későbbi hitvese 1841-ben ismerkedtek meg, mikor Laura nővéréhez, Bajzánéhoz érkezett Pestre látogatóba. Bajza és Vörösmarty abban az időben egy házban lakott és Vörösmarty gyakran étkezett náluk. Csajághy Laura egy ilyen étkezés idején érkezett meg. Vörösmarty a fiatal vendég előtt nem tartotta öltözetét megfelelőnek, ezért hazament és fekete atillát öltött. Az ifjú Laura nagyon restellte, hogy kellemetlenséget okozott a neves költőnek. Ez és Vörösmarty korábbi szerelmi csalódása is hozzájárult, hogy csak 1842-ben jutott Laura tudtára, hogy Vörösmarty számára nem közömbös. Vörösmarty Bajzának mondta el mit érez a lány iránt, tőle tudta meg Laura, de nem válaszolt Vörösmarty érzéseire semmit. Ennek köszönhetően írta meg Vörösmarty 1843-ban a Merengőhöz című versét. Ezenkívül Laurához íródott A szomjú, Laurához és az Ábránd.

Laura-Életrajz 2.

Gyermekei

Vörösmarty végül Pesten, 1843. május 9-én vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb Laurát. Házasságuk 12 évig tartott, 5 gyermekük született, közülük ketten, Irma és Mihály fiatalon meghaltak,^[2] másik három gyermekük:

• Béla (1844–1904), igazságügyi államtitkár, a Kúria másodelnöke
• Ilona (1846–1910), aki 1867. szeptember 16-án feleségül megy Széll Kálmánhoz, a későbbi pénzügyminiszterhez, későbbi miniszterelnökhöz
• Erzsébet, aki hosszan tartó betegség után 1879. július 21-én hunyt el élete 31. évében^[3]

Csajághy Laura (Vörösmarty Mihályné), Vörösmarty Béla és Széllné Vörösmarty Ilona sírja Budapesten. Kerepesi temető: B. 316.

Férje 1855-ben bekövetkezett halála után a gyermekek gyámja Vörösmarty jó barátja, Deák Ferenc lett, aki a család megsegítésére szólította fel a nemzetet. Miután a cenzúra ezt megtiltotta, több száz magánlevélben folytatta. Deák munkájának köszönhetően jelentős összeg, több mint 100 000 forint (103 ezer^[4][5]) gyűlt össze. Férje halála után visszavonultan élt, csak gyermekeivel foglalkozott. Férjét huszonhét évvel élte túl, 1882. február 13-án halt meg Kápolnásnyéken, 57 éves korában. Fiával és leányával, Ilonával együtt a Kerepesi temetőben nyugszik.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csaj%C3%A1ghy_Laura

LÁNYKÉRÉS

                 A sok hiábavaló próbálkozás után, 1843 elején Vörösmarty megírta a magyar irodalom legfurcsább leánykérő versét. „A merengőhöz” sokáig kötelező iskolai memoriter volt, valódi jelentésébe mégis kevesen gondolnak bele. A romantikus költő, aki eddig a percig az álmok és ábrándok egyedül üdvözítő voltát hirdette, most leírja a leginkább kispolgári bölcsességet, ami fiatal lánynak mondható: „ábrándozás az élet megrontója”. Talán nem véletlen, hogy nem irodalomtudósok, hanem Szabó Magda vette észre, hogy ez a vers nem a fiatal lányt, hanem az öregedő, álmaival leszámoló férfit szólítja meg. Akárhogy is történt, végül ez a költő által személyesen kézbesített a vers volt az, aminek hatására Laura végül igent mondott. Vörösmarty márciusban már menyasszonyához címzi levelét: „Édes Lórikám, kedves kis barátném, szeretőm, kedvesem, te menyasszonyom vagy, kire eddig nem ismert örömmel s most már mondhatom, megnyugvással gondolok. (...) Te vagy az, kedves, kire életemben számot tartottam, kinek barátságára – mondhatom-e: szerelmére? – büszke vagyok; sőt ennél több, én boldog vagyok ezen hitemben. (…) Boldog vagy-e te is, kedvesem? Megnyugszol-e sorsodban, melyet választottál? Szép kis leánykám! sokat búsítottalak, míg hozzám tudtál szokni; de most már ismersz, s nincs okod aggódni. Szeretni foglak, kedves, mint lelkemet.”


Videó

                                 1843. május 9-én kötöttek házasságot, Vörösmarty ezután nem írt több szerelmes verset. Mindketten tudták, hogy Laura nem érez szerelmet férje iránt, legfeljebb megbecsülést, féltést és tiszteletet. Más házasságban ez akkor nem számított különlegesnek, de ők nem voltak boldogok, csendes szomorúságban éltek egymás mellett. Meg kellett élniük két gyermekük halálát, az állandó nélkülözést, majd a forradalom bukását, ami után Vörösmartyn végképp úrrá lett a depresszió. Miután 55 éves korában agyvérzésben meghalt, monográfusa, Gyulai Pál elkérte Laurától „A merengőhöz” kéziratát. „Kapott-e valaha menyasszony szebb nászajándékot?” – kérdezte szomorú mosollyal az özvegy. 27 évvel élte túl férjét.  -

 fORRÁS:     http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=20570:voeroesmarty-es-laura&catid=1084:boldog-boldogtalan-magyar-pokla-vagy-edenkertje&Itemid=704                   

A Merengőhöz

Laurának


Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerűlhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843

Keserű pohár (1843.):(RÉSZLET)
             
Vörösmarty a romantikától újra népszerűvé váló bordal műfaját filozofikussá tágítja. Sorra veszi a föloldhatatlan ellentéteket, s az életet, mint a megcsalattatás színterét mutatja be, ahol minden törekvés, nemes érzelem önmaga ellentétébe csap át. A költő nem meri végigvinni a hiábavalóság gondolatát, az utolsó versszakban – a negyvenes évek nagy költeményeihez hasonlóan – a reménytelenségen felülemelkedő küzdést állítja elénk. (A vers Erkel: Bánk bán című operájának betétjeként vált ismertté.)
       Ha férfi lelkedet
       Egy hölgyre föltevéd,
       S az üdvösségedet
       Könnyelműn tépi szét;
       Hazug szemében hord mosolyt
       És átkozott könyűt,
       S míg az szivedbe vágyat olt,
       Ez égő sebet üt;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
..........................................

 LAURÁHOZ
Nagy szálka vagy szememben, kisleány!
Nem látok, bár szememben nincs hiány;
Nem láthatom miattad a napot;
Hajh az nekem már rég lenyúgodott.

Nem láthatom miattad a tavaszt,
Elégeté hő szenvedélyem azt;
Nem láthatok sem földet, sem eget,
Csak tégedet, csak bűvös képedet.

És kérdezem, a nap rajzolt-e le,
Hogy a világ képeddel oly tele?
Ez jár velem, ez kísér mindenütt,
Mint üldöző mindenhol rajtam üt.
Nem látok mást, mint holló hajadat,
Hamis szemed és kedves arcodat.
Szeretlek-e, vagy tán őrült vagyok?
Tudná az ég, nem szabadúlhatok.

Hozzád vagyon láncolva szellemem,
S e szellemlánc legfájóbb szerelem;
Hozzád van az teremtve mint az ág,
Letörve már, és mégsem holt virág.

Eltépjem-e a kínos láncokat?
Megélhet-e az ág, ha leszakadt?
Sorsom te vagy, egy szód, lehelleted,
S élek halok, amint te végezed.

1843

A költő-Életrajz 4.



1842-től a Nemzeti Kör elnöke, e minőségében a kezdő Petőfit támogatta. 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke.
1848. március 15-ét Szabad sajtó című versével üdvözölte; az első népképviseleti országgyűlés tagja lett. A szabadságharcot költeménnyel (Harci dal) és cikkekkel szolgálta. A kormányt elkísérte Debrecenbe, Szegedre és Aradra, a detronizáció után a kegyelmi szék bírája.
Világos után bujdosott, majd jelentkezett a hatóságnál; egy jóindulatú hivatalnok közbelépésére fölmentették.
1850-től családjával Csepen, Baracskán és Nyéken élt, földbérlőként, anyagi gondok közt, betegeskedve, lelkileg összetörve. 1855 őszén Pesten hiába keresett gyógyulást.
1855. november 19-én halt meg Pesten.
Temetése országos gyászünnep és tiltakozás volt az önkényuralom ellen. Özvegyének és árváinak helyzetén a Deák Ferenc indította országos gyűjtés segített.

        Videó:          http://www.youtube.com/watch?v=vLVisfN57kc

Tabáni István - Vörösmarty Mihály Laurához - Kávészünet Zenélő Versek Klub 2012

Hazasors, jövőspirál, hitvallás

Hazámról

Tenger dúdolta egykoron álmát,
S lágy hullámai ringatták határát,
Most, szél viszi szerte síró sóhaját,
Megfizette már a nép a könny árát!

Ural, másik határán hiába uralkodott,
Galléros urak, mint papírlapot, felszabták,
Sok puhakezű, rajta így osztozkodott,
Elvitték a semmiért, szinte lopták.

Földjét ártón taposta sok idegen talp,
De csak termett benne kalász és virág,
Magyar, hiába volt nekik mindig a skalp.
Él, élni fog, tanulhatna már a világ!

Pár ezer év gyűrte arcára ráncát,
Jövevény, már elcsúszik sóhaján,
Nem adja fel, ropja csak táncát,
Ártó idegen meg, átesik saját magán.

Nem lobog már zászlaja jövevény szélnek,
Nem enged bel honi rabló zsiványoknak,
Hiába a mézes-mázas, édes mesének,
Ébresztőt fújtak új szelek a Magyaroknak.   http://blogger.hu/iranyitopult     

József Attila a példakép

 Vészi Endre
 (1916-1987)


MEGINT CSAK JÓZSEF ATTILÁRÓL

Miért tegezzem én magát?
     hisz életében sem tegeztem,
pedig maga az oxigén,
     rézfonalakból sodort isten,
aki beszélni tanított,
     nem számolva, hogy széndioxid
és tömény kizsákmányolás
     halottai között forogsz itt,
te kemény, sovány csillagom,
     ki szavaidat nekünk adtad,
te kemény, sovány csillagunk,
     apánk, anyánk és kishugunk vagy,
te értünk voltál sínre fekvő,
     a kis öngyilkos Magyarország,
nyelvünkre adtad szép igénket,
     a legkeserűbb, szörnyű ostyát,
a legkeserűbb örökséget,
     hogy kitartsunk az igaz mellett,
hogy követeljünk annyiunknak
     kenyeret, lakást és szerelmet,
te konok rögeszménk, te számok
     nem-összegzett végtelenje,
te külváros, kit pernye bombáz,
     te napos terek tiszta rendje!
soványan sietsz a Ligetbe,
     halomba gyűlik az idő,
s mint verseidben, gömbölyű
     hasát nézi a kicsi nő,
s az égen ragyog ádámcsutkád,
     s a csöndben ég komoly szavad;
kibírtad volna hatvan éved
     ha nem vág ketté a vonat?
1965

 

Előzetes a Költészet napjára.

Még ma is sírnak a sinek
ha átcsörömpöl rajtuk a vonat
s a fájó zaj a néma tájra
zörgő bilincseket rak.
De átbukik a szó a sikoltó sineken
a vérző alkony lázrózsát terem.
A költő ül egy felhőszélen
vállán a halhatatlanság palástja ragyog
s harminckét éve minden bánatával
nézi a tovafutó vonatot
míg verseit hallgatják sápadt angyalok.

2011. április 3.

zsuzsahorváth

Karácsony 2012

ÁPRILY LAJOS: KARÁCSONY-EST

Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

   Mysty  Kata
 Könyörgés vigaszért

Hozz áldást és békét,
még több megértést.
Hozd Uram a Reményt,
ami van kevés...
Ha szív tüze már kevés,
szeretetből adj többet még!
A kihűltek kőszívek;
tele, tele, s félelem
torzít , ész és értelem,
ereje féktelen. Vakká tesz,
és vág, - hasító Fénytörés!
Fogytán fogy.. a béketűrés!
Térdre rogyik vigaszodért!
Kérünk Uram, Jézusért!

                                                                         

                               Mysty  Kata
                        Szeretet  Szeretettől


                              Krisztus Jézus
             Élet - halálnak Ura, értünk született.
                Vezeklő Szeretet Ő a Szeretettől,
                  bűnt Megváltó Élete Ajándék,
          létadó Szívünk , szomjoltó Vizünk, tápláló
    Éltetőnk ; - Élettengerben a  Só, mert oltalmazó! 

   Féltő önszeretetünk van, Ő meg csak minket óv!
                     Vágyott szeretetre , mint  mi,
               de úgy adott, - ahogyan senki más.
               Halandó teremtmény is képes adni,
       önzetlent, feltétel nélkülit , - de csak Általa!
                      Csöpp csöndcsepp csupán 

              a befogadás, sorsával azonosulás , 

                          az áldozatelfogadás. 

Wass. Albert versei, idézetei

Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell.
Nem lehet letérni róla.
Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak útjok is egy.
De ez nem így van.
Nem a födélen múlik, hanem az utakon.
A födél nem tartja össze az utakat,
ha azok nem úgy indultak,
hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig.

Wass Albert...

Wass Albert:Mese az erdőről


Tudnod kell, kedvesem, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalát, hogy szétossza közöttük a világ kincseit. Az igazi kincseket.
Egyiknek a jóságot adta, hogy szálljon vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe tegyen egy kis darabkát.
A másodiknak a szeretetet adta, s a harmadiknak a békességet. Az angyalok pedig leszálltak a kincsekkel a földre.
Odamentek sorra minden emberhez. Az emberek azonban lezárták szíveiket nagy, súlyos lakatokkal. Gyűlölet, irigység, rosszindulat, kapzsiság őrizték a lakatokat. Isten angyalai hiába mentek egyiktől a másikig, a szívek nem nyíltak meg, s ők nem tehették beléjük a Jóisten ajándékait. A Jóisten pedig, aki mindent lát, látta ezt is és nagyon elszomorodott. Mert tudta, hogy baj lesz ebből. Háborúság, nyomor és pusztulás. Gyűlölet lakozik majd az emberek házaiban és jajgatástól lesz hangos a föld.
S ahogy a Jóisten ott szomorkodott, egyszerre csak elébe lépett a negyedik angyal, akiről bizony meg is feledkezett volt, és ezt mondta:
Hallgass meg engem, édes, jó Istenem! Lám, odaadtad angyaltársaimnak a jóságot, meg a szeretetet, meg a békességet, de ők bizony nem érnek velük semmit, amíg az emberek szíve zárva marad. Add nekem az erdőket, és én majd megnyitom velük az emberek szívét!
A Jóisten rácsodálkozott a kicsi angyalra, de aztán elmosolyodott, és ez a mosolygás olyan volt, mint amikor a nap fénye átragyog a felhőkön.
Próbáld meg, lelkecském, - mondta kedvesen a Jóisten, ahogy kívánod, neked adom az erdőket.
Azon a régi napon tehát Isten angyala lejött, hogy megszépítse az erdőt.
Kacagtak a fák, a virágok és a rétek. Kacagtak a manók és a tündérek, és fent a szikla tetején.
Csak öreg Csönd bácsi nem kacagott, hanem megrázta bosszúsan hosszú zuzmószakállát, úgy, hogy a kicsi csigák alig tudtak megkapaszkodni benne. Összehúzta köpenyét és messzire elhúzódott onnan, be az erdők legsötétebb mélyébe, mohos fák és még mohosabb sziklák közé.


Így na, - mondotta elégedetten az angyal, mert tetszett neki, hogy az erdő megéledt. Így na, most már rendben van minden.
Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy most is él. A szellő, akit ruhája ráncaiból rázott elő az angyal, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Úgy mint ma is, éppen úgy. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat mindarra, amit tudni jó és hasznos. Mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy tündérke lakott, hogy minden madár idejében megtanulja a maga dallamát, és senki az erdőben mérges bogyót ne egyék. Énekeltek, fütyörésztek, csiviteltek a madarak, mesélt a forrás. A Visszhang pedig ült a sziklán halványkék ruhában, és lógatta a lábát. Akárcsak ma, éppen úgy.
Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát.
Gyertek, - mondta nekik, az erdő majd megnyitja az emberek szívét, és ti elhelyezhetitek benne a magatok kincseit.
Bevitte őket az erdő mélyébe, ott a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Tisztásának neveznek. Ott megpihentek és várták az embereket.
Jött az első. De hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás, az ember nem látott és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra se. Rontó-ember volt.
Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment zárt szívvel, hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.


Aztán jött a második ember. Jött, de ő se látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt a második harmat az erdőn. A hajnali harmat.
Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén, és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok, a tündérek a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.
És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:
Istenem, milyen szép…

És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy, rozsdás lakat.
Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat, nagyot füttyentett.
És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.
Milyen szép! – mondta még egyszer az ember.
Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan, fönt az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. És alámosolygott a földre.
Így volt ez bizony, lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted egy rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt is az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen rád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.
Csönd bácsi, az öreg, ő csak a fák közül, vagy egy szikla mögül les reád.
Kacagsz vagy énekelsz? A napsütötte sziklacsúcson egy kék ruhás lányka ül, lábait lógatja, és hangodra vidáman visszakacag. Te már ismered őt is ebből a meséből. Csönd bácsi nagyobbik leánya, Visszhang a neve.
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdő közé. A fák alatt láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi embernek zárva marad a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruhájukat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha, és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról-ágra. A mókusok, a nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép
És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.


A legnagyobb kincseket, amiket ember számára teremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit nem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek, körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül és jóságosan alámosolyog.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszok hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon.
Csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.

Akié a föld, azé a jövendő... de csak azé lehet a föld, aki együtt él vele, közel áll hozzá, aki megérti a föld szavát... magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben... többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkozni... okosabbnak lenni, hajlékonyabbnak lenni... meghajolni a viharban, mint a mezőségi gyertyánfa, földig hajolni, ha kell... de meg nem törni soha! A fenyő hasad, a tölgyfa törik, de a gyertyán hajlik, mint az acélrugó és kiegyenesedik újra meg újra... Erdély földjén csak a gyertyán-embernek van jövendője.
Wass Albert


„Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.”

 http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1324&n=marisza&blog_kategoria=Wass%20Albert

(Wass Albert)t

"És üzenem volt barátaimnak,

kik megtagadják ma nevemet:

ha fordul egyet újra a kerék,

én akkor is barátjok leszek

és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.

Kezet nyújtunk egymásnak

és megyünk és leszünk

Egy Cél és Egy Akarat."

Wass Albert


" A barátság oka nem lehet véletlen, sem az egymásra utaltság. Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga."

Wass Albert

“Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.”

(Wass Albert)
“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.”

(Wass Albert)
“Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.”

(Wass Albert)
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)
“Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.”

Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.
Wass Albert

Wass Albert: Amikor búcsúzunk

Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál.

Éreztétek-e valaha,
hogy szívetekből messze száll a nyár,
és álmaitok fényes nap-szeme
felleg-homályos alkonyatra vár?

És ugye éreztétek olykor,
hogy a halálnál ez se' sokkal enyhébb,
s ennél se' sokkal enyhébb a halál?

(Wass Albert)

 ...A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.
Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át...
Wass Albert

Wass Albert:
Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hullott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...

Wass Albert: Az Otthon-fa

Vén bükkfa volt, szíjas, kemény.
Úgy állt az Úristen előtt,
mint aki már sokat látott.
Sokat látott és belenőtt
viharba, télbe, küzdelembe
már évszázadokkal ezelőtt,
úgy állt az Úr színe előtt.

Valami nyugtalan viharkamasz
egy éjjelen
valahogy fél kézzel odakapott.
Az öreg jajdult egy nagyot,
megremegtek a fák és a hegyek.

Reggel, mikor vadászni mentem,
ott feküdt. Átléptem rajta.
S néhány nap múlva megjegyeztem,
hogy a fától még csak éppen
tízpercnyi gyaloglás hazáig.
Így lett otthon-fa a neve.
Forró nyárban, dermesztő télben
ha törzsét végre átléphettem,
jó meleg érzés ömlött szívemre
fárasztó gyaloglás után:
már csak tíz perc az út hazáig.

Az erdő testén borzongás fut át.

Isten, add, hogy bujdosásom
így végződjék egy szép napon:
roskadjak én is le az útra,
tettől, tudástól gazdagon,
maradjak ott nagy reményjelnek,
hogy bárki, aki haza vágyik
s átlép felettem gondtalan,
úgy mondja halkan, boldogan:
már csak tíz perc az út hazáig.

Múzsák és szerelmek : Tóth Árpád

Itt volt hát? -- ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...

 

Az Esti sugárkoszorú (1923) a Nyugat első nemzedéke által újra népszerűvé tett hitvesi költészet szép példája. A panteisztikus látomás és az érzés egyszerűsége közti ellentét adja a vers feszültségét. „Ez a nagy líra: földről emelve, égre villantva, földre zuhanva, perc és örökkévalóság között kimondani a legtöbbet, amit ember embernek mondhat, a legegyszerűbbet, amit férfiember asszonyembernek mondhat: jó élni, mert szeretlek. Ezt zengik ki a nyolcsoros, telt, nagy strófák, ez zeng a zárt verslejtésben, ezt csendítik meg a telt, dús rímek.” (Bóka László)

Élete

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Vár, 1928. november 7.) költő, műfordító.

1886. április 14-én született Aradon. Édesapja Tóth András szobrász volt, édesanyja Molnár Eszter, egy aradi ács-segéd leánya. A gyermek Tóth Árpád eleinte a rajzolásban mutatott tehetséget.1889-ben a család Debrecenbe költözött. Gyermekkorát itt töltötte. Nem fejezte be tanulmányait, újságíró lett. Betegeskedő és visszahúzódó volt egész életében.

1905-1909 között a budapesti egyetemen magyar–francia szakos bölcsész. 1908-tól a Nyugat munkatársa, mely közölte a verseit. Súlyos anyagi gondokkal küszködött, melynek eredményeként 1909-ben abbahagyta tanulmányait. Visszaköltözött Debrecenbe, s októbertől a Debreceni Független Újság színkritikusa lett. 1911-ben a Debreceni Nagy Újság munkatársa. 1913-ban ismét anyagi nehézségei voltak, Budapestre ment, ahol házitanítói állást vállalt. 1915-1916-ban többször felkereste a tátrai hegyvidéket, tüdőbaját gyógyítani.

1917-től Hatvany Lajos újságának, az Esztendőnek volt segédszerkesztője. Feleségül vette Lichtmann Annát. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkárává választották. 1920-ban született lánya, Eszter aki 2001-ben hyunyt el. 1921-ben az Est munkatársa lett.

1928. november 7-én, mindössze 42 évesen hunyt el Budapesten. Korai halálát tüdőbetegsége okozta. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Búcsúztatóján Babits Mihály tartott beszédet.


Szerelmi lírája

A lelkem fáj... Isten ne adja...
Jaj volna, hogyha most találna rám.
Bár volna jó, egyszerü fajta,
Egy senki, egy nyugodt leány.
Bár senki volna... ha enyém volna...
Oly beteg hő tüzel szemembe...
Itt hagyna, jaj... vagy ő is bús
Valaki lenne... 
(A LELKEM FÁJ...)

Korai költészetének reprezentatív darabja a Meddő órán. Az elégikus dalforma hatásos módon közvetíti a szecesszió emberképének egyik vonását, a személyiség izoláltságát, magára maradottságát.

Meddő órán


Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Szerelmi líra: Tóth Árpádnak egy múzsája volt, menyasszonya, későbbi felesége, hozzá írta szerelmes verseit.
Meddő órán: ez egy lírai önarckép, aprólékos műgonddal alkotta meg ezt a miniatűr remeket, egy elsuhanó pillanat jelenik meg a versben. A költő szomorú életének pillanatát ragadja meg a vers. Impresszionista módszerekkel jellemzi önmagát, életének reménytelenségét. Alapélménye a magány, szegényes környezet, önirónia, ezt teljessé teszi, hogy két melléknévvel jellemzi magát „Vézna, szánalmas…” Nagy szerepe van a rövid soroknak a hangulatkeltésben, a tompa rímek, a sok m hang, az a o á hangok az m hanggal párosulva szomorú hangot adnak a versnek. Impresszionista pillanatkép a vers, hangulatot ad vissza.

 Tóth Árpád: Lélektől lélekig

.................................................. 
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szívek!
A Szíriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó jaj barátság, és jaj szerelem!
Ó jaj az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant jeges űr lakik.

Lélektől lélekig: továbblépés a Meddő órához képest, itt már nem önmagáról beszél, kiszélesítette a képet, és általában az emberi magányról szól, elégia ez a vers, a magányról, az elidegenedésről, az emberek társtalanságáról szól.

1. versszak: ez egy élethelyzet, áll az ablak mellett, ez a lírai helyzet.

6. versszak a második része a versnek, a költő megpróbálja megfogalmazni a csillagok üzenetét.

Az 5. versszaktól kezdve megszaporodnak a kérdőjelek (töprengést fejez ki) és a felkiáltó jelek.

7.versszak fontos következtetés, a felkiáltó jelek mellett új kulcsszó a jaj, ezek kifejezik a költő mélységes fájdalmát. A zaklatott lelkiállapotot kérdő és felkiáltó mondatok fejezik ki, a fájdalmat kifejező ó indulatszó. A verset lezáró felkiáltó mondat a költő teljes reménytelenségét fogalmazza meg. Próbálunk kapcsolatot teremteni, de nem sikerül. 

 Tóth Árpádnak egy múzsája volt, menyasszonya,

  későbbi felesége, hozzá írta szerelmes verseit.

Rímes, furcsa játék: menyasszonyához írta, nagyon szép szerelmi vallomás....

TÓTH ÁRPÁD: RÍMES, FURCSA JÁTÉ

Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Oh, zokog, bár negédes -
Fogadd szivedbe édes!

Mert csupa szívbevert seb
Vérszínezi e verset
Mint halvány őszirózsa
Szirmát az őszi rozsda.

De lásd, egyebem nincsen,
Se birtokom, se kincsem,
Nem adhatok tenéked
Csak ily borús zenéket...

....................................../részlet/

                            Tóth Árpád*
  menyasszonyának, Lichtmann Annának (9.)**

1913. január 21.

Drága kis bogárkám, aki a szívembe másztál, nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket,* amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy, és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón. Itt borzasztóan esett az eső egész nap, nem is mentem sehova,........................................Tegnap elmentem az Apolló moziba, de persze későre érkeztem, és csak dirib-darab műsort láttam. ........................ A redakcióban Cölike kérdezett rád. Mondtam, hogy szalma vagyok, s hogy te Szegeden vagy. Fölényesen mosolygott, és látszott rajta, hogy azt hiszi, hogy te nem szeretsz. Pedig ugy-e, hogy szeretsz?

Ma délután elmentem a kávéházba. Nem mentem volna, de kedden kapom a francia mellékletet, és azért mentem be. A fekete pincér, mikor három után vettem a nagykabátom, azt mondta, hogy: hova siet, Tóth úr, a kis barna még nem jön. Megmondtam neki, és majdnem elpityeredtem, míg mondtam, hogy Szegedre utaztál egy pár napra. Egy pár nap nem sok – gondolhatta a fekete pincér, de ő marha, mert nem tudhatja, hogy az a pár nap igenis sok, egy egész örökkévalóság.

Várom a leveled. A mamának mondtam, hogy a leveledet ő tegye el, ha hozza a postás, és adja azonnal ide. Most már csak a levélnek kell jönnie! Ugye jön? – L.-nét csókolom, neked, drága, millió csók. Szorgalmasan tanulok:

http://mek.niif.hu/04900/04945/html/index.htm

                                      

 Esti sugárkoszorú c. verset (ekkor már felségül vette a mennyasszonyát), az ifjú férj ajándéka feleségének:

 A 8 soros strófák egy hatalmas versmondatból állnak, ezek a hosszú versmondatok fejezik ki a költő érzelmi töltését; keresztrímek. Érdekes a magánhangzók tudatos arányának meghatározása. Az alliterációk fontos zenei elemei a versnek, jelzők, jelzőbokrok és mellettük szinesztézia és melléknevek jellemzik a verset, ez is impresszionista vers.

 .............................................

 Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Megjelenik az asszony alakja, vagy ahogy a költő látta:„finom, halk sugárkoszorú”.

2. v. sz.: a látvány látomássá válását örökíti meg. Egy bibliai metafora fejezi ki a kötő elragadtatását. Ezt a látványt kérdő mondatban vezeti le, itt a kérdő mondat a feszültséget fokozza.

3. v. sz.: Nagy szerephez jutnak az írásjelek, jelképezi az ünnepélyes csendet, azután következik a valóság „A földi érzés: mennyire szeretlek!”.

Tóth Árpád*
  feleségének, Lichtmann Annának (59.)**

Novy Smokovec – Újtátrafüred, 1925. november 9.

Drága kis. Szívem, nevetnem kellett naivságodon, hogy kérdezheted, kell-e itt november végén hócipő? Hát hogyne kéne? Itt már a múlt hónapban is volt hó, és ha el is olvad, és átmenetileg szép, nyárinak beillő napok is akadnak, rövidesen, pár pillanat alatt, havas locspoccsá válik az egész világ. Hát csak hozzál hócipőt is: pláne arra gondolva, hogy esténként átmegyünk Vágékhoz, amely expedíció a legszebb napok után is akárhányszor csak hócipővel eszközölhető. És ne sokat halogasd a jövetelt, hanem most már gyere, nagyon kellenél mélyen tisztelt férjednek. Anyagi oldala a dolognak még mindig nem tudom, hogyan fog kidomborodni, alkalmasint fizetni kell majd a panziót, de aligha lesz sok, majd még pontosan kipuhatolom.

Eszterke rajzát, az ablakon kinézőst, direkt zseniálisnak tartom; nem is képzelitek, milyen nagy teljesítmény egy ötéves agyvelőtől, hogy ilyen komplikált kompozíciót ilyen magától értetődő természetességgel megold, s ilyen bámulatos részletességgel végigvisz. Az a mozzanat, hogy a lerajzolt gyerek háttal áll a szemlélő felé, és csak a haja van megrajzolva, minden orr, szem, száj stb. ráerőszakolása nélkül, a megfigyelés teteje egy ilyen kis taknyostól. Mindezt lelkesen elmagyaráztam Vágéknak is, akik persze befelé röhögtek, és apai elfogultságot láttak áradozásomban, de azért mégiscsak nekem volt igazam, ez a kis rajz zseniális. Na!

 

Tóth Árpád - LEVÉL

Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám egy kicsit.
Képzelj magad elé: szivarozgatok,
Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.
Azt gondolom, maholnap meghalok,
S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.
Elküldöm neked ezt a levelet,
De nem mint régen: csevegni veled.
Tudom én, kopott rongy már a szavam,
Jaj, hogy kényes szavam is odavan.
De kell, hogy mégis írjak teneked,
Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.
Felszakadó sírásod kell nekem,
Szivarozgatva tűnődni ezen.
Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
De lásd, egyedül kínlódom nagyon.
S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
Hogy még valaki felsír, ha izenek.

                             ************************************************

                               *****************************************************

 

        Kedvenc verseimet is beszerkesztem , bár nem kimondottan szerelemes vers .              

        Nagy szívről árulkodik!   Az élet szeretete határozza meg ember voltunkat mindenek fölött .

       Az ember célja, küzdelme , az élet értelme...Lenni /magunkért) Lenni (másért)   !   

      A Szeretet nagyobb dimenziója, az Ember-től hangzik el,  amit a költő vet papírra.

Bús, délelőtti vers

Ma langy a lég opálja,                                    
Nyilát a nap dobálja,
A friss fények lobognak,
Szép nap a boldogoknak.

......................................
Új szívünk nőjön, égi,
Szelíd szív, ne a régi,
Ne tudjon kínt meg lázat,
Ne érje több gyalázat.

Dühöt, bosszút ne értsen,
Ne gyűlöljön, ne sértsen,
Szeressen, csak szeressen,
Forrón, ezerszeressen.

Legyen minden sziv áldott,
Melyet dobogni váltott
Anyáink szentelt kínja,
A szülő vér rubinja.

Hisz oly egyetlen drága
Az élet halk virága,
Annak kéne örülni,
Szennyektől megtörülni.

Tudósok ezt szeressék,
Rejtett titkát keressék,
Hisz minden bölcs szó talmi,
Amíg meg is kell halni.

Örökre ifju élet!
Jó vón vidulni véled,
Ne lenne más igazság,
Csak az örök vigasság.
Hogy minden nép örüljön,
Könnyet is az törüljön,
Ki sír a Végzet balján
A bús Kárpátok alján.

Ó, Isten, Isten, Isten,
Ne ülj az égbe resten,
Nézd, orcánk színes lárva,
És sötét agyunk árva.

Nézd, langy a lég opálja,
Nyilát a nap dobálja,
Friss fényeid lobognak,
Ó, tégy meg boldogoknak! http://www.versek.eu/szerzo/toth_arpad

                              A Nyugat értékelése szerint Ady Endre után a második legjelentősebb költő. Ezt az értékelést ma már túlzónak tarthatjuk, és inkább jelentős, de nem meghatározó érvényű költői pályáról beszélhetünk. Ennek oka pedig költői világképének rendkívüli homogenitása, egysíkúsága. Munkásságának filozófiai hátterében Schopenhauer áll, az ember kielégíthetetlen vágyaival, a fölfokozott magányérzettel, a tétovasággal és melankóliával. Mindez 1918-ig mint korjelenség, korélmény, némiképp kordivat jelentkezik. 1919 elején a történelmi események hatására rövid időre a nietzschei életöröm váltja fel, hogy aztán haláláig tartó nagy költői korszakában saját létélménnyé dolgozza át a lemondás és fájdalom schopenhaueri gondolatát. A világképnek megfelelően a meghatározó műfaj az elégia. A hangnem, a hangfekvés pedig a borongásé.

Kevés magyar költő karakterizálható olyan jellegzetes szókinccsel, mint Tóth Árpád: bús, lomha, méla, beteg. Stílusára a szecesszióval rokonított impresszionizmus a jellemző; a világ állóképekben való megragadásának igénye. Kedvenc stíluseszköze pedig a szinesztézia, mely a világ teljes hangulati és érzéki felfogásának igényéből fakad. (Körúti hajnal)Verselése gazdag, tudatos; sajátos versformája a 7/6 vagy 6/7 osztású jambikus sorok, a nibelungizált alexandrin vagy kortársi elnevezéssel Tóth Árpád vers.

                                   
Műfordító munkássága kiemelkedő; Babits Mihály szerint a legszebb magyar vers Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye Tóth Árpád fordításában. Nemzedéktársai, a „szép hűtlenek” (Rába György szavával) közül ő nagyobb mértékben törekedett igazodásra az eredetihez. Babits Mihállyal és Szabó Lőrinccel megalkották a magyar Baudelaire-kötetet, A romlás virágait (1923). Milton-, Keats-, Shelley-fordításai is értékesek. Átültette Oscar Wilde művét, A readingi fegyház balladáját és Lenaunak Az albigensekhez írt utóhangját. Rilke Archaikus Apolló-torzó című szonettjét a magyar olvasó általában az ő fordításában ismeri. Méltán népszerű egy-egy Poe- és Goethe-tolmácsolása is. Regényeket és drámákat is fordított (Flaubert, Maupassant, Csehov).

Novelláinál értékesebb kritikusi és publicisztikai tevékenysége.

A Nyugat emlékszámmal adózott az elhunyt Tóth Árpád emlékének. Babits Mihály így idézte meg emlékét: „Mit lehet sokat beszélni ilyen egységes, zárt és gáncstalan költőről, hacsak nem a filológia szólhatna róla sokat, föltárva művészetének részlettitkait; de hát ki törődne ma egy elvont művész titkaival? Ő érezte a csöndet maga körül, s küzdelem nélkül mondott le a dicsőségről, mint annyi minden másról. Verseskönyvei ritkásan jelentek meg: halk és gyengéd hangja szinte elveszni látszott az erőt és termékenységet harsonázó újabb hangok között. Ki törődött a tökéletességgel? Életében talán én voltam az első és egyetlen, aki egyszer a nyilvánosság előtt, kinyomtatott cikkben, nagy költőnek neveztem őt. Szomorú szerénységgel reagált erre: úgy érezte, nem fontos már nagy költőnek lenni. Amit csinált, magának csinálta, s kissé gúnyos önvigasztalással, a távoli szellemibb századoknak.”

Halála tizenötödik évfordulóján írta Szabó Lőrinc: „Tóth Árpádnak éreznie kellett, hogy neki is grófi vagy hercegi rangja van a magyar lírában, és hogy amit csinált, az romolhatatlanabb és kikezdhetetlenebb, mint sok más ünnepi alkotás.”

Verseskötetei

    * Hajnali szerenád (1913)
    * Lomha gályán (1917)
    * Az öröm illan (1922)
    * Örök virágok (műfordítások, 1923)
    * Lélektől lélekig (1928) 

 ZÁRADÉK

          

       A Jó éjszakát! (1924) című versben a költőnek a költészettel kapcsolatos kötelező kérdését teszi fel Tóth Árpád: van-e haszna, értelme a lírának, a művészetnek? A haszonelvű világ tülekedésében megítélhető és elfogadható-e „a lélek balga fényűzése”? A költői kérdésre nem a jelen, hanem a jövő adja meg a választ. A vers paradoxona, hogy versben szól a költői tevékenység kétséges voltáról.

                 

Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

           

     A sorozatom előzményei:

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-12-csokonai-vitez-mihaly
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-11-marai-sandor
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-10-marai-sandor
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-9-petofi-sandor
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-8-ady-endre-ii

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-7-ady-endre

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-6-babits-mihaly
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-5-szabo-lorinc
http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-4-juhasz-gyula

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-3-kosztolanyi-dezso

http://lira.kimte.hu/blog/muzsak-es-szerelmek-2-jozsef-attila
   http://wassalbert.blogspot.com/2011/11/muzsak-es-szerelmek-jozsef-attila...
  http://wassalbert.blogspot.hu/2011/11/muzsak-es-szerelmek.html