Csokonai Múzsái

Csokonai Vitéz Mihály :

Kollégiumi társai nem hiába hívták Csokonait “Cimbalomnak”, hiszen sokhúrú cimbalom, hangszer a költészete, amely éppolyan tökéletességgel bánik az ütemes-rímes versformával, mint az időmértékessel.

“Lantja kacag, zokog és felségesen őszinte, igaz.”

( Ady: Vitéz Mihály ébresztése)

       Ahhoz, hogy megértsük a Még egyszer Lillához című Csokonai – verset foglalkoznunk kell annak keletkezési körülményeivel és a költő életével, melyről meglehetősen sok adalékot szolgáltat a szakirodalom. Fontos rávilágítani arra milyen hatalmas szerepet játszott Csokonai Vitéz Mihály életében Lilla.

       A magyar nyelvű irodalom világirodalmi rangú egyénisége 1773. november 17-én látta meg a napvilágot Csokonai József és Diószegi Sára gyermekeként. Édesapja borbély-sebész, édesanyja szabómester, patrícius esküdtpolgár leánya. A fiú hamar kitűnt nyelvtehetségével, villámgyors felfogásával és hihetetlen memóriájával. Ezen tulajdonságok tették számára lehetővé, hogy tizenegy évesen már a Kollégium poéta-klasszisát végezte. 1793-ban jelentek meg első költeményei a Magyar Hírmondóban. Ezekben az években kezdődött szerelmi románca egy asszonnyal, aki nagy valószínűséggel Csokonai mesterének, Földi Jánosnak volt a hitvese. A tiltott és mélyen titkolt kapcsolat kiváltotta költészete legszenvedélyesebb műveit. Juliskához írt versei utóbb beépültek a Lilla-ciklusba, természetesen álnéven szerepeltetve (Laura, Rozália).

                           

 A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, felülemelkedés a köznapi élet szféráján. A rokokó tárgyköre az epekedő, enyelgő, boldog és viszonzottnak érzett szerelem, olykor finom erotika. Jellemző ezekre a versekre a miniatűr forma, a szimultán ritmussal előállított sodró zeneiség, a változatos ritmika alkalmazása. Ilyen rokokó verse a Tartózkodó kérelem és az Egy tulipánthoz.
A vers lényege nyelvi dallamában, zeneiségében rejlik. Kettős hangszerelésű a ritmikája, sorait egyszerre lehet ütemhangsúlyosan és időmértékesen skandálni.
Az uralkodó versláb az ionicus a minore:          ; ezt a verslábat     Csokonai honosította meg a magyar költészetben.    Csokonai költeményeiben gyakran tiszta rímeket használ.
           Tartózkodó kérelem: a vers alapja egy metafora: „a szerelem tűz”. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, s erre a fájdalomra gyógyír csak a „gyönyörű kis tulipánt” lehet. Viszontszerelmet kér kedvesétől, s igenlő válaszért csókokat ígér. A rokokó életérzéshez simulnak a görög Anakreon modorában írt költeményei. Többségük rövid terjedelmű alkotás, s valamennyi versformája az ún. anakreóni sor  

                                                                  

                                                             

Csokonai Vitéz Mihály

Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek

Megemésztõ tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörû kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tûz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elûz.

Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretõd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.                             .  

A boldogság c. verse egy anakreoni dal, ami két részből áll. Az első rész egy tájat ír le a boldogság pillanatában. Ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai élmény körül mind az öt érzékszerv öröme felhalmozódik: a virágok látványa, a jázmin illata, a szellő simogatása, az eper íze.
A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást rejteti,
 hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.

Róza

Ki lehetett a rejtélyes Róza, aki a szerelmes Csokonai számos korai versében feltűnik?

Egyes feltételezések szerint Róza Debrecenben a Darabos utcán, Csokonai szomszédságában lakhatott. Egyáltalán nem biztos, hogy neve valóban Rozália volt, hiszen a korban igen divatozott az antikos névadás: szívük hölgyét gyakorta "átkeresztelték" a költők. Kedveltek voltak a virágnevek: lásd: Lilla (a franciáknál: "orgona"), illetve Róza (erősen emlékeztet a "rózsa" nevére). A szomszédlányt, Rózát azonban korai halálra ítélte egy szörnyű kór, a tüdőbaj. A szerelem ideje rövidre szabatott.
                                                           
                                                   
Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság

Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.
Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.
Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?

Az igazi és teljes boldogság magában foglalja és feltételezi mások boldogságát is.
A boldogság c. verse egy anakreoni dal, ami két részből áll. Az első rész egy tájat ír le a boldogság pillanatában. Ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai élmény körül mind az öt érzékszerv öröme felhalmozódik: a virágok látványa, a jázmin illata, a szellő simogatása, az eper íze.
A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást rejteti, hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.
Vannak, akik szerint Róza alakja valójában szimbolikus szerelmes nőalak - fiktív, nem létező személy.
S megint vannak, akik szerint nem rejt mást e név, mint Földi János szép feleségét...
Földi Jánosné Weszprémi Julianna

Földi János Csokonai atyai barátja, tanára és pártfogója volt a Kollégiumban. Ő fedezte fel elsőként Csokonai verselő géniuszát, segítette, egyengette az ifjú költő útját. Földi János egyébiránt nemcsak a Kollégium egyik jeles professzora volt, de a kor kiemelkedő természettudósát tisztelhetjük benne, aki ráadásul remek kritikus, nyelvész, műfordító és költő is volt egy személyben. Amolyan igazi polihisztor.
Sikeres, szép élet ez - talán csak egyetlen kis árnyék vetült rá. Földinek ugyanis a szép pályához adatott egy gyönyörű feleség is. Ragyogó és hűtlen asszony. A kikapós Weszprémi Julianna megkeserített férje életét. Hát mikor a mester rádöbbent, hogy a nála sokkalta nagyobb tehetségű tanítványa vált szerelmi vetélytárssá! S nem is viszonzatlanul...
A Juliskához írt versek sorsa azonban hasonló lett a Róza-versekéhez: a Lilla-dalok darabjai közé kerültek. Talán erre utal a Reményhez híres sora is: "Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!"
Verseiben Lilla valóban nem egyetlen asszony.

Vajda Julianna                                                                          
                                                          




Csokonai 1797-ben Komáromban ismerkedett meg Vajda Júliával. Viszonzott és beteljesült szerelem volt az övék. A gazdag kereskedő apa azonban nem jó szemmel nézte, hogy lánya egy nincstelen, éhenkórász poétához kívánja kötni életét.
            

Amikor 1799-ben a költőt  Csurgóra hívták helyettes tanárnak, Lilla már kezdett elhidegülni Mihálytól. Ha Csokonai néha hazament, sírás, veszekedés várta otthon. A csurgói állás nem volt alkalmas arra, hogy a poéta nejét magával vigye, épp csak néha tudott valami kis pénzt küldözgetni asszonyának. Ez azonban nem volt elég, Lilla helyzete egyre jobban ellehetetlenült. Hímzésből próbálta eltartani magát.

Egy nap egy almásneszmélyi kereskedő érkezett Csurgóra üzleti ügyben. Éppen az, akinek Vajdáék a lányukat eredetileg szánták. A kereskedőnek megakadt a szeme a magas, sápadt, érdekes arcú asszonyon, aki éppen vizet vitt a kútról. Megszólította, s elkezdte tenni neki a szépet. Lilla pedig, aki épp eléggé tele volt már haraggal Mihály iránt, inkább dacból, mint őszinte érdeklődésből fogadta az udvarlást. Mihály már oly régen nem volt otthon nála. A kereskedő meghosszabbította komáromi tartózkodását, bérelt egy házat, s bizony, ne tagadjuk, Lilla Mihály távollétében sűrűn fogadta a látogatását. Egy nap azonban Mihály váratlanul Komáromba látogatott, s in flagranti kapta őket. Csokonai magán kívül volt, amikor meglátta a párocskát. Ezután született az alábbi vers.

Lilla

Végig azt hittem: szép Lillát esmértem
égi tűnemény, kit Isten teremt.
minden reggel a szívét kértem
égbe repkedtek a testem s a lelkem!
tavaszt a száddal csepegtetsz
e boldogsággal kecsegtetsz
a régi keménység, a friss erőm elhágy.
bájoló biztatóm karja - érzem - lágy;
maradj nekem, felém látszó
reménység, égi jó!

Jaj, Lilla, engemet megcsalál
Csak nevetsz, de csalfa valál!
rám dűlt ezer kietlen nap!
Fáradt volt untalan: "óh hagyj!"
magát már nem adá nekem!

Gondolatim, friss forrásim: Lillák felé még...
S csak most sült ki: vígságom vált panaszra
játszó kedvet szórtad méltatlanra
rózsáim közt tarka méh!
egy fürge istenségnek fűszerezted kertem!
védangyalának ültetéd rózsáim,
magának-magadnak éltetéd fáim.
Szavadnak bókol virággal,
zengő, zöld sima nárciszokkal.

Irígyleném a gyöngykoszorúkat,
mert elhervadtanak,
boldogtalan fáim kiszáradtanak.
Óh, csak elfelejteném a búkat!
meg örömimnek híjját!

Ez a tavaszom mért téli?
S mint hímetlen rét, mező, liget?
Mit belém remények? kétes vágy?
Mégis, még most is ég...
Patakokkal, meleggel
mint hagytad el kétségbe?
Kedv s remény vak mért nem volna?
Világom a búra hajolna?

Földiekkel hagyj az éjre;
eltemet úgyis a földbe.
Csörgő trillák, gyászos képzetek!
Énekem elszállt véletek

A költeményen látszik az a zaklatottság, amit a költő átélt. A versszakok hossza különböző, a rímek is igen gyakran hiányoznak. Egyes mondatok befejezetlenek, csak három pont jelzi az elhallgatott érzéseket. A versben használt költői képek még rokonságban állnak a rokokó ízlésvilággal: a rózsák, a kert a szeretett asszonyt, a szerelmet szimbolizálják, a tarka méh pedig az idegent, aki mézet szedeget a virágból. Az istenség metafora pedig a klasszicizmus szabályai szerint antik utalás Szapphó versére, aki "istenek párjának" nevezi azt a férfit, aki kedvesének udvarolhat. A vers azonban őszinte, mély fájdalomról tanúskodik, a szélsőségesen viharzó érzések váratlan, szokatlan költői képekben mutatkoznak meg (ilyen a "zengő, zöld, sima nárciszok" szinesztéziája, a "csörgő trillák" paradoxiája). A költő eljut a tavasz képeitől a tél képzetéig, s a verset azzal az ugyancsak romantikus gondolattal zárja, hogy immár nem tud verset írni, "Énekem elszállt véletek" sőt, egyedül a halálban lát menedéket "...hagyj az éjre / eltemet úgyis a földbe". Elmondhatjuk, hogy Csokonai messze túllép korának klasszicista, szentimentális és rokokó stílusbeli sajátosságain, s a romantika felé mutat előre.

      .
Csokonai munkát keres, és rögvest el is vállal egy helyettes tanári állást Somogycsurgón. Távollétében azonban Júliát Lévai Istvánhoz, egy jómódú dunaalmási kereskedőhöz adja apja. Csokonai életének utolsó pillanata ez, mikor még kilátása nyílhatott egy nyugodt, kiegyensúlyozott családi életre. Az események innentől kezdve tragikus gyorsasággal követik egymást (kiújuló betegsége, Darabos utcai házuk pusztulása a tűzvészben stb.).
Lilla azonban beköltözött a halhatatlan Múzsák csarnokába. S ha több versnek nem is ő volt eredeti címzettje, máig az ő nevéhez kapcsolják e csodás költeményeket. Ha "csak" a Helikon hegyén is, de Lilla örökre "eljegyezetett" Csokonaival.
                     
Lilla elvesztése új irányt adott költészetének. A poétai játék helyébe a mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan eredetiségű költemények lépnek.
A Reményhez írott költeményében elbúcsúzik mindattól, ami életét tartalmassá tette. Az érzelmi-gondolati  tartalom – látszatra – ellentétbe kerül a külső formával. A ritmus mindvégig trochioikus lejtésű. A keresztrímek négy soronként váltják egymást. A meglehetősen bonyolult strófaszerkezetnek a kialakulása összefügg azzal a ténnyel, hogy Csokonai a szöveget egy már kész, adott dallamra írta. Átgondolt a versszerkezete is. A tartalom és érzelem párhuzamot alkot. Hangulati ellentéte éles kontrasztot alkot.
               A megszemélyesített Reményt szólítja meg. A párbeszéd nem alakulhat ki, így a költemény fájdalmas monológ. Nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. Rokokó képpel, a tavaszi virágoskert kibomló pompájával jellemzi életének bizakodó korszakát. A következő szakasz az előző képet a visszájára fordítja, az elveszett remények emléke elkeserítette. A befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a halálvággyal.
A remekmű megszületése alatt oldódott a fájdalom.
    A költő búcsúzik Lillától, a szerelmétől, mindentől. 

                                                             

Csokonai Vitéz Mihály

A reményhez

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

 KOMÁROM

  A város költőnője, Bédi Jánosné Fábián Julianna jóvoltából Csokonai bekerült egy kis versszerető közösségbe, amelynek rövidesen ő is rendszeresen látogatója lett.

       Itt találkozott egy estén Vajda Juliannával. A fiatal lány Csokonaira gyakorolt hatása már rögtön az első találkozásuk alkalmával megnyilvánult. Ezután többször találkoztak a társaság révén, és idővel sikerült az egyre inkább szerelmes költőnek megnyernie Julianna vonzalmát. Bár ez a találkozás eléggé kurtán – furcsán sikerül. Lilla, akit a költő később hol Lilinek, hol Lillának nevez, eleinte merő udvariasságból reagál a költő közeledésére. Bertók László művéből azt is megtudhatjuk, hogy költőnk korántsem tett túl jó benyomást a lány édesapjára. Ruházata egy kissé szegényes, s amint kiderült, hogy költő egyből felmerül a gyanú, hogy csak teszi a szépet, igazán komoly szándékai nincsenek.

       Bertók László tényként említ meg egy esetet, ahol Csokonai szépen felöltözve jelenik meg Bédiné estjein, de megjegyzi, hogy a hirtelen szerzett elegáns ruhában egy előző alkalommal a költő egyik barátja, név szerint egy bizonyos Laky Bálint fiskális feszített.⁵

       Bontakozó kapcsolatukról kevés adat maradt fenn. Az előbb említett műből az is kiderül, hogy Lilla már egyre nagyobb érdeklődéssel viszonyul a költőhöz, Bédinénél már nem véletlenül keresi a költőt személyesen.⁶ Az egyik ilyen Csokonai levéltöredéke – „Én most eltávozok, hogy tágulást adjak gondolkodásidnak, s jelen létemmel ne gáncsoskodjam egyenes ítéletednek. „ – amely aztán, mint a költő későbbi leveléből megtudhatjuk pozitív válaszra talált.

       Az a tény, hogy Vajda Julianna egy gazdag komáromi gabonakereskedő lánya volt, a kezdetektől fogva bizonyos feszültséget keltett kettejük között. Bár ez az érzés korai verseiben még nem mutatkozik meg.

       Megfigyelhető viszont, hogy már ezekben a versekben Lillának szólítja kedvesét. A fogadástétel című vers találkozásuk pillanatát örökíti meg:

„Egy nyári este Lillát,

A gyenge rózsaszájú,

A tűzszemű leánykát

Megláttam, és azonnal

Látnom, szeretnem – egy volt. „

       Hogy mit is jelentett a költőnek Julianna szerelme, ezt az akkori lelkiállapotát híven tükröző A fekete pecsét című vers mondja ki:

„ …Mit jelentesz bús fejemnek?

Élet – é ez, vagy halál?

Óh egek,

Rettegek! „

 

                                                                               




Ilosvay Krisztina

                                        

Élete végén, 1802-ben ismerte meg Csokonai utolsó nagy szerelmét, Ilosvay Krisztinát. Nagváradon találkoztak, s a gyönyörű férjes asszony elbűvölte a költőt. Nem ő volt azonban az egyetlen, akit elvarászolt "Kriska": Csokonai egyik első felfedezője és felkarolója, Kazinczy is szemet vetett a csinos asszonyra.
Bár Kazinczy értékelte Csokonai népies költészetét, de "parlagiasságát" (szókimondást, "közönséges" stílust értett alatta a széphalmi mester) képtelen volt elfogadni. Nem felelt meg a "fentebb stílről" alkotott elképzeléseinek. Súrlódásaik csak szaporodtak, mikor rajongásuk az asszonyért nyílt rivalizálássá vált.
            Az Éjnek istenihez című megejtő szépségű verse őrzi e kései, és reménytelen szerelem emlékét.

 Az éjnek istenihez
Te csendes éjnek királynéja,
Endímion szép barátnéja,
Te ott a fél felhő megett!
Ints hallgatást nárcisz pálcáddal,
S halkán nyomd pamut-hintócskáddal
A harmattól nyirkos eget.

Te is, főldünknek férje s bátyja,
Míg a magánosság barátja,
Coelus! terád bámészkodik,
Tekints le milliom szemeddel
S halld meg könyörűlő szíveddel,
A hűség mint búslakodik.

Ti fájdalmim sokszor hallátok,
Ti aggó éjjelem tudjátok,
Tudjátok, mért nem alszom én.
Ti láttátok, mely bús lélekkel,
Mely bágyadtan s könnyes szemekkel
Kesergettem Lilla nevén.

Ah! A Lilla mennyei szíve,
Orcája, a kellemek míve,
Megvarázsolta szívemet,
És bár Ámor kohában élek.
De tüzemről beszélni félek,
Hogy meg ne vessen engemet.

Pedig tán nem indúlatja
A nemes lángot bészívhatja,
Vagy, óh, vagy tán már érez is.
De hátha édes aggodalma
Más boldogabbnak a jutalma?
Óh, félek is, reménylek is.

Ti álomhintő istenségek!
Kiknél az éji jelenségek
Ezer formában lengenek,
Míg öszvehajlott szempillái,
Mint a tulipánt fályolkái,
Testvéresen szendergenek:

Kűldjetek egy képet elébe,
Ki, mint én, szíve kétségébe
Halvány, bágyadt és hű legyen,
És egybegyűlt sohajtásomnak
Ködjébe burkolva, kínomnak
Mélységéről vallást tegyen.

Vallja meg könnyező szemekkel,
Rebegő nyelvvel, nyílt kezekkel,
Hogy ő szép, és én szeretem.
Akkor tán édes nyúgalmában
Részt vévén a más fájdalmában,
Ezt nyögi: Én is szeretem.

Óh, de tán most is álmot látok
Óh, akkor, akkor példázzátok
Előmbe szép bálványomat:
Ah, mert bár eddig sok kín sértett,
E kép, e mennyei kísértet
Visszaigézi nyugtomat.
                                                          ************************

                                             

       S bár tudjuk, hogy az irodalmárok a Még egyszer Lillához című vers keletkezését korábbra datálják, a költemény hangulatát tekintve könnyen elképzelhető, hogy hasonló gondolatok és érzelmek uralták ekkor a költő lelkét.
                                             

Még egyszer Lillához (Hungarian)

Én szenvedek, s pedig miattad,
Miolta szívem elragadtad,
Édes kegyetlenem!
El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,
S így kell talán e gyötrelembe
Örökre sínlenem.
Érted borong éltem tavassza.
Mert nincs nap, amely elfogyassza
A rám vonúlt ködöt.
Sír tisztelőd, ha kél, ha fekszik,
Miolta azzal nem dicsekszik,
Kiben gyönyörködött.
Sír tisztelőd, kétségbe esvén,
Miolta, tőled távol esvén,
Reményje füstbe szállt;
Holt álom űl zsibbadt ölében,
S gyakran ijesztő képzetében
Lilit, Lilit kiált.
E szóra karjaim kinyúlnak,
De csak sovány homályba húllnak
Nincs Lilla, nincs öröm!
Már nyugtom éjjel sem találom,
Mert ott is ébren tart az álom,
S fejem Lilin töröm. -
Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek.
Az én tüdőm is, bátor élek,
Lelketlenűl lehell.
És tán te, szép szememvilága!
Úgy élsz, hogy életed virága
Virít, míg én halok.
Adná az ég! Azon örűlnék.
Könnyemnek azzal eltörűlnék
Felét az angyalok.
De tán, Lilim! te is kesergesz?
Rab gerlicém, saskézbe hergesz
S kéred segédemet?
Hiába már, kincsem, hiába!
Csak a halál jégsátorába
Ölelsz meg engemet.

  A Lilla – kötet kiadását megelőzően Csokonai nagyon tudatosan rendezte össze a kötetbe épülő verseket. Így nem véletlenül helyezte a Még egyszer Lillához – t a harmadik könyv utolsó harmadába. Az első könyv magvát túlnyomórészt a korai versek alkotják, míg a másodikban a ténylegesen Lilla – szerelem időszakában keletkezett művek vannak túlsúlyban.

      

       A kezdetektől fogva fennálló társadalmi különbség a második könyv verseiben még egyáltalán nem érezteti hatását. Talán Csokonai ekkor még hitte, hogy szerelmük ezt az akadályt is képes legyőzni.

       Ezt az életérzést sugallják a Halálének a Venus oltáránál, az Alku, a Vitéz és Lilla kettős dala, a Két szerető dalja, A muzsikáló szépség, A versengő érzékenységek és még több vers is ebből a könyvből. Ezt az érzést legnyilvánvalóbban A boldogság utolsó sora fejezi ki: „S ki boldogabb magamnál? „

      

Két szerető dalja

Énekeljünk Cipriának,
Drága kincs!
Mert ez élet-asszonyának
Párja nincs.
Rózsa nyíl ennek nyomában,
Bársony ennek birtokában
A bilincs.
Énekeljünk Cipriának
Egyaránt;
Engem is nyájas fiának
Tegze bánt,
Amiolta szép szemeddel,
Rózsaszín tekinteteddel
Tőrbe hányt.                                           

 

A két fiatal szerelmes sokáig nem vett tudomást az őket fenyegető külső erőkről – Vajda Pál kifogásai Csokonai ellen -, amelyek később a szakításukhoz vezettek. Lilla apjának Csokonaival szemben tulajdonképpen egy apró, ámde lényeges kifogása volt.

Csokonai udvarias, ez igaz, művelt, ehhez sem fér kétség, még a gabonaipari kérdésekhez is konyít valamicskét, ezt is kár lenne tagadni, DE nincstelen. Vajda Pál szerint így be kell látnia, hogy lányánál esélye sem lehet.⁸ Így talán még fájdalmasabb volt a költő számára Lilla házassága. Hiszen a költőnek Lilla több volt egy egyszerű szerelemnél.

Hányatott sorsa, anyagi helyzetének reménytelensége és politikai várakozásainak beteljesületlensége után ez a kapcsolat jelentette volna az egyetlen biztos támpontot életében. Az Új esztendei gondolatok című versében megfigyelhető a kétségbeesetten kapaszkodó költő kiáltása szerelméhez:⁹

„Csak te légy Lillám, enyim:

Mindég fogom becsülni, hogy születtem. „

       Bár a kötet nem egészen ezt mutatja. Hiszen a harmadik könyv első verse, a Lillához távollétemben című könnyed hangneme már nem az első könyvet meghatározó zavartalan boldogságot jeleníti meg, viszont távol áll az utolsó versek keserű pesszimizmusától:

„ …De kedvem egybe sem lelem

Mert nincs az én Lillám velem. „

     

       A reménységérzés azonban még ekkor is élénken él a költőben, hiszen Köszöntő című versében a következőket írja:

„Add nekem te két orcádnak

Kellemes virágait,

Én ajánlom bíbor szádnak

Szám hevülő csókjait. „

      

       Ebben az utolsó harmadban  a Még egyszer Lillához tölti be a tartalmilag szorosan összekapcsolódó A Pillangóhoz és A Reményhez című versek előfutárának szerepét.

       A Még egyszer Lillához című vers záró strófájában megjelenő rab gerlice motívuma – ezzel azonosítja Lillát – tényleges élethelyzetet ábrázol: Lilla, akinek Csokonaitól kapott leveleit szülei elfogdosták, szenved a rákényszerített házasságtól.

                                        

      

       A Reményhez című költeményben Csokonai búcsút vesz a földi boldogságtól, amelyet nem sikerült elérnie, de ezzel együtt megfogalmazódik benne az örök szépség utáni vágy:

„Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!!! „

       Domby Márton, Csokonai kortársa, aki a költő halála után 1806-ban kétszer is meglátogatta Lillát, így jellemezte utólag Csokonai és Lilla egymásra gyakorolt hatását: „ Lilla tette Csokonait nagyobb részt poétává, Csokonai pedig Lillát halhatatlanná. „

                        

• 1773 Debrecenben született
• Debreceni kollégista; teológiára járt
• 9 nyelven beszélt
• Kazinczyval levelezett
• 1792-től filozófiai költeményeket írt
• 1795-ben kizárták a kollégiumból
• 1796-őszén egyszemélyes verses hetilapot (Diétai Magyar Múzsa) indított
• 1797-től kezdve a nemességhez orientálódott, a nemesség kegyeit kereste
• 1797 szerelem Vajda Júliával -Lilla- 9 hónapig tartott (férjhez adták)
• Csurgón tanár
• Itt született legkiválóbb epikai alkotása: A Dorottya
• Debrecen- szegénység, TBC, emberkerülés, nyomor
• 1805. január 28-án meghalt.

 Csokonai az egyetlen olyan költő, akit a korabeli magyartanárok valami érthetetlen okból képtelenek voltak megutáltatni a tanulókkal. Ami azonnal a legnagyobbak közé emelné őt akkor is, ha mára – hosszú pauza után – nem volna a helyén. Talán azért, mert a tanárok is felfogták, miről van szó, ami ritka.

Talán azért, mert Csokonai maga a korabeli radikalitás, a lázadás, a szerelem. Talán azért, mert élete 31 éve alatt alig tett mást, mint szerencsétlenkedett, bizonyítani próbált, olvasott, tanult és írt. 

  Az életművet az aczéli oktatáspolitika nem találta elég fontosnak, zászlóra tűzhetőnek, ennek köszönhetően nem telepedett rá agyatlan hátsófelével, szemben Petőfivel, Adyval, József Attilával, akikből mintaértékű szocialista költőt konvertáltak. Maradhatott tisztán költő, egy forradalmi-történelmi alak a felvilágosodás korából, akire nem húzzák rá utólag a marxizmus kényszerzubbonyát.

Egész életét és költészetét meghatározza a Debreceni Református Kollégium. Itt teljesedik ki kivételes költői tehetsége, itt szerzi meg korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél, ír, fordít (görög, latin, német, francia, olasz).

Debrecenben elvonultan, az irodalomnak él, de meglódul néha barátaihoz, többnyire munkát keres. Járt a börtönből éppen szabadult Kazinczynál. Komáromot is meglátogatja 1802 februárjában. A Magyar Hírmondó szerkesztői állásáért folyamodik, majd írnokságért a Széchényi könyvtárnál, hiába. Egészsége hazaparancsolja, otthonról a közeli nagyváradi gyógyfürdőket látogatja. 1802. június 11-én tűz pusztítja el fél Debrecent, leég Csokonai háza is.   

1804. április 10-én indul Nagyváradra, Rhédey Lajos gróf feleségének temetésére. A költő búcsúztató versek írásából él ekkoriban, útja alatt és a szertartáson megfázik "téli kintlétre alkalmatlan öltözetében", 1805. január 28-án meghal.  

31 évet élt. Kevésnek tűnik, de az örökléthez – láthatóan – éppen eleget.

Az életmű nagy része már a kollégiumban elkészül, később csak finomít rajtuk, átdolgozza őket. Halálakor kevesen tudják – éppen Kölcsey és Kazinczy fanyalgása miatt –, hogy a legnagyobbak közül való. A kortársak Kisfaludy Sándor dalszerű lírájáért lelkesednek. Nagyságát Petőfiék kezdik felismerni. Halála után száz évet, az Ady körül tomboló új irodalmi viharokig kell várnia, hogy felismerjék benne a meghatározó elődöt, a verstechnikailag is kikerülhetetlen halhatatlant.    

Onagy Zoltán

mystyk

Gyönyörű himnuszok és lovak

Ne hagyd ki ezt a blogbejegyzést!

                                                         

Mysty Kata

Tanulj a lótól!

Szédületes vágtát
hímes réteken,
Lüktető menetelést
szélfútta végeken.

Édes, nemes tüsszentést
a nyári forróságban,
Bátorító nyerítést
egy kietlen várban.

Andalító szendergést
a hétköznapi létben,
Szelíd bátorítást
vak, szédítő szirten.

Kivételes szeretetet
kiszáradt, sík mezőn,
Rá jellemző ragaszkodást
égbe nyúló tetőn.

 

WASS ALBERTŐL :   Így jó élni!
"Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz.
S mert élsz: gazdag lehetsz." (Wass Albert - Te és a világ)

                                          
 mystyk

Magyar cirkusz

Mysty Kata
Honosítás

Vigyázz Nemzetem!
A gyűlölködő fel ne
használja ellened!
Tartsd magad
annak , aki vagy!
Tudasd a csend
szavával,
alázatával büszke
önazonosságod!

A politika játszótere
sakktáblákkal van tele:
fehéren - feketén
veszejt el a figurák lépte.

Anyaország honod
otthonod,holnapod...
Mindenhez van jogod.
Bár a sors-olló időtálló
dombokon, hulló hullámok
ormokon csapnak vissza
honi hamvába holtat.

Kárpát medencénk ,
igazi számítógépünk.
Telepítve hazaszeretetünk,
szerverei honosították
az Egészet! Lélekhorgokon
nem lazul, csak igazul Vazul!

                 
                               

  
                                   mystyk

Nagypéntek

                

                                    
                                     Sajó Sándor


Magyar kereszt

Keresztet vitt az úr a Golgotára,
Azóta szép s jó mind e jelben él;
Az üdvösségnek szenvedés az ára:
Boldog, ki sír és sírva is remél;
Áldott tövében megváltó keresztnek
Csak Krisztust nézzed, ne a Golgotát,
S ha gyötrött vállad sajgó kínra reszket,
Ajkad-harapva némán menj tovább.

Avagy, ha hordod magyar sors keresztjét
S tudsz magyar lenni megtiportan is;
Érezd és hirdesd: ami nincs most, lesz még,
S verdesd a szárnyad lenn a porban is;
Erdély keserve szívedből sikongjon,
A Lomnic-csúcsról lengjen rád a gyász,
Viharzó vágyad zúgjon minden ormon:
Lesz kikelet még, lesz föltámadás!

Piruljon arcod, gyúljon rá a szégyen,
Kiáltson ajkad: hallja a világ!
És vájj sebedbe, csak hadd fájjon, égjen, -
A lélek él, ha nagy hit lengi át;
Ha hitet adott Isten a magyarnak,
Csorduljon ez mint dúslevű gerezd
S legyen sarkallód minden ősi parlag
És édes terhed a magyar kereszt…

A szent jel int és hív és vár a munka,
Az út nehéz s a cél oly messze még!
A meddő gyászt a balsors már megunta, -
Küzdj, szenvedj, fáradj, ifju nemzedék!
Bús ugarunknak lesz még aratása,
Csak törjed, túrjad, magyar ifjúság,
Hogy megzendíthesd új föltámadásra
A magyar élet büszke himnuszát!

                                                              

                                     
                            
Virágvasárnap
 
 Lélek ébren vagy?
 Lopakodó 
 titkok hídja áll.
Alatta sóhajok fodrozzák
a víz sima tükrén néha - néha
játszadozó
álomtündérek haját.
Láncát kibontja
a kalitkába zárt szerelem. 
Zümmögő méhek raja húz el 
egy ladikban pipázó
Öreg halász
 kivetett hálója fölött.
 Kikandikál 
cipőjéből a víz szeme.
Színes vallomások, 
 virágzó mesék,
part menti parttalan álmok,
vágyzenék.
Szivárványban ragyogó
színes pillangók
madárdalos remények 
szökőkútjain át,
ússzatok
 tavirózsák szirmain felénk!
Mysty Kata                        
                                                   

                               

Petőfi Sándor: Karácsonykor

	Petőfi Sándor: KARÁCSONYKOR Énhozzám is benézett a karácson, Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson És rajta egy pár reszkető könyűt. Menj el, karácson, menj innen sietve, Hiszen családok ünnepnapja vagy te, S én magam, egyes-egyedűl vagyok. Meleg szobám e gondolattól elhül. Miként a jégcsap függ a házereszrül, Ugy függ szivemről ez a gondolat. Hej, be nem igy volt, nem igy néhanapján! Ez ünnep sokszor be vigan virradt rám Apám, anyám és testvérem között! Oh aki együtt látta e családot, Nem mindennapi boldogságot látott! Mi boldogok valánk, mert jók valánk. Embert szerettünk és istent imádtunk; Akármikor jött a szegény, minálunk Vigasztalást és kenyeret kapott. Mi lett a díj? rövid jólét multával Hosszú nagy inség... tenger, melyen által Majd a halálnak révéhez jutunk. De a szegénység énnekem nem fájna, Ha jó családom régi lombos fája Ugy állna még, mint álla hajdanán. Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta; Egy ág keletre, a másik nyugatra, S éjszakra a törzs, az öreg szülők. Lelkem szülőim, édes jó testvérem, Ha én azt a kort újolag megérem, Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl?... Eredj, reménység, menj, maradj magadnak, Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak, Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz... Isten veled, te szép családi élet! Ki van rám mondva a kemény itélet, Hogy vágyam űzzön és ne érjen el. Nem nap vagyok én, föld és hold körében; Mint vészt jelentő üstökös az égen, Magányos pályán búsan bujdosom.

misztinékata

Karácsonyi levél

 Wass Albert
Karácsonyi levél

Kedves Magyar Testvéreim!
Újra eltelt egy küzdelmes esztendő s fel kell tennünk a kérdést: az idő múlásának árán értünk-e el elegendő eredményt a magyarság-mentés néma frontján ahhoz, hogy az elpazarolt időt igazolni tudjuk?
A világ halad előre. Még a legkisebb nemzetek is emelkednek öntudatban, életszínvonalban, emberi és politikai jogaik elnyerésében. Mindössze mi, magyarok topogunk egy helyben.
Mi az oka ennek?
Karácsony estéjén, szilveszter éjszakáján nézzünk önmagunkba és tűnődjünk el ezen.
A hiba bennünk van valahol.
Én úgy látom, hogy most is, mint már annyiszor történelmünk folyamán, a szeretet hiányzik belőlünk. Az igazi szeretet. Az az isteni erőforrás, amely nélkül nincs se élet, se békesség, se szabadság, se igazság, se jólét, se semmi más érdemes emberi megnyilvánulás. Az a szeretet, mely egybeolvaszt testvért a testvérrel, magyart a magyarral.  
     Mely megértést és békességet teremt a civódás helyén, egységet a széthúzók között, építő szándékot a rombolók szívében, amely a közös nagy emberi mozdulatokhoz erőt ad a leggyöngébbeknek is.
Úgy érzem, hogy ez a valódi szeretet hiányzik belőlünk, amely nem a hibát keresi egymásban, hanem Isten képmását, nem ellenfelet lát, hanem testvért, nem civódásra ösztökél, hanem együttműködésre. Nem gyöngeséget jelent, hanem erőt. Hiányzik belőlünk ez a láthatatlan lelki kötőanyag, mely, mint cement a téglát, embert az emberhez tapaszt s alkalmat ad ezzel a jóféle szellemi erőknek, hogy maradandót alkothassanak Isten dicsőségére és az emberiség javára.
             Legyen ez a néhány sor írás karácsonyi üzenet hozzátok, magyarok, a világ minden táján. Nézzetek a szívetekbe karácsonyos szemmel, őszinte és becsületes lélekkel. S ha azt látjátok az önkeresés során, hogy szíveteknek valamelyik eldugott zugában rosszindulat, irigység, keserűség vagy bármiféle más tisztátalan érzés lakozik valamely magyar testvéretekkel szemben: gyomláljátok azt ki onnan gyorsan – mielőtt véglegesen és halálosan megmérgezné bennetek az életet.
   Nyissátok meg szívetek minden ablakát és eresszétek be oda a napfényt, hagy pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a Karácsonyon. A civódások, pártoskodások nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé s meglátjátok: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten. Megmaradásunknak, megmaradástoknak, a magyar sors jobbrafordulásának ez az egyetlen lehetősége.
Adjon az Úristen boldog, áldott Karácsonyt és szeretetben gazdag újesztendőt mindnyájatoknak!
Wass Albert 
                                        

Advent

                            Fény kell...
                         Még több fény!
                   A gyertya már nem elég!
                Eljön , és Ő világít a nap helyén!           

   Várandós Anya
   félhomályban ,
   önátadó, féltő
    szeretettől ,
   kínoktól gyötörten
   jászol elé térdel .
   Az  istenfélő,
   magzatóvó türelem
   a túlélésbe
  kapaszkodik 
  a Reménytől
  vezetve ..
  az áldott állapot
  üdvözül.

  Szent a
  küldetéstudat,
  megadó
  a belenyugvás...
  Hűség a követő,
  kísérő Társ :
  Szeretetkövet,
 - el nem ítél -
  a hallgatás apostola.         
  Atyai szolga....
   Egy "megalázott"
   alázata, kezében
   hitének  pajzsa.
     
   Az Új Élet
   születésnapja:
   Karácsony...        
   Isteni gyermek
   a majdan Feltámadó...
  örömkönnyekkel
   írt szerelmes levél,
  Ajándéka Ő
  az"Emberi Nemzetnek".
  A jászol fölötti Fényes
  csillag Fényre gyújt,
  mustármagnyi
  hittel hinti ;
  a Szeretet Himnuszának
   hangjegyeit ;
  S   parancsot ír :
  -"Szenvedjétek el
   egymást szeretetben!" 
                                  

   
                         
                               Fény kell...
                             Még több fény!
                    A gyertya már nem elég!

                 Eljön , és Ő világít a nap helyén!
                               Mysty Kata

  

          

Mysty Kata
A szenvedő Krisztus


A szenvedő Krisztus és feltámadása
Nem ok senkinek a kisajátításra!
Bűneinket magára vállalta, senkire
nem neheztelt, emberfia, Istenné lett;
nem volt sem megosztó, sem pedig gyáva!

Nem szidta, nem is fenyegette sem a
gyilkosokat, sem a magukat hűséges
híveknek mutató szent apostolokat!
A küldetés tudata fölülírt mindent,
ordibáltak fűt-fát, - halni keresztre ment!

Emberként szólt kétségbeeséssel:
˝Én Istenem! - miért hagytál el engemet!˝
Tudatában volt Atyja akaratának,
de pillanatnyi gyengeség megszállta…
Nemes cél; acél-Szent Lelke kiállta!
                                                         http://lira.kimte.hu/blog/az-olajf%C3%A1k-hegy%C3%A9n

Mysty Kata
Az olajfák hegyén

"Mennyei helyen, ott van a helyem.
Egyedül a csenddel, egyedül Istennel.
Atyám, ha akarod, népedet el nem hagyod;
Te megteheted, a megtorpanókat is vezesd!
Ne a mi akaratunk legyen, csakis a Tied:
- kérem e hegyen."

Angyali erőd új erőt kínál,
izzadó vércseppjeid, s a kínhalál.

"Imádkozzatok szüntelen,
kísértésektől mentesen...
Az ige testté csak akkor válik,
   ha hitben voltotok nem csak áldást áhít!"

Tanít lelked csendje,
gigászi belső erőd és hited,
tanítványok közötti érthető beszéded,
Júdások kísérnek, Péterek fülelnek,
Égiek életedről igazat zenélnek.
Tanításod de olcsó és foszló kalács!
Mégis füleknek semmitmondó "állítás"!
Gúny, szitok, átok mocska , Rád! mily záporozó,
Pusztába kiált a szó...!?Miért  hiábavaló!?

mystyk